Figyelem, ez az oldal a Falusi Turizmus Centrum letöltése a www.magyarorszag.hu oldalról: 2009 10. 24. |
| A jogszabály mai napon hatályos állapota | Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2010.I.1. ) |
2005. évi CLXIV. törvény
a kereskedelemről
Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy a kereskedelem a nemzetgazdaság meghatározó ága és a mindennapi élethez nyújt szolgáltatásokat, fontosnak tartja, hogy a kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát megtartva, a hatékony működésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások fennmaradását és fejlődését előtérbe helyezve a tevékenység folytatásának alapelveit és feltételeit szabályozza, különös tekintettel a gazdasági környezet, a kereskedők és a vásárlók érdekeire. Fontosnak tartja a vállalkozási szabadság elvének fenntartását, ezért a beavatkozások körét minimálisra szűkítve elismeri a szakmai önszabályozás, valamint olyan - a kereskedők csoportjai által létrehozott, magukra nézve kötelezően elismert - magatartási kódex jelentőségét, amely meghatározza a kereskedők magatartását olyan fontos területeken, mint a tisztességes kereskedelmi gyakorlat, a fogyasztókkal szemben folytatott magatartás, vagy a beszerzési ár alatt történő értékesítés gyakorlatának korlátozása. Ezért a következő törvényt alkotja:
A törvény hatálya
1. § E törvény hatálya a Magyar Köztársaság
területén - a külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatás
kivételével - a kereskedelmi tevékenység, a kereskedelmet kiszolgáló
szolgáltató, valamint a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási
tevékenységek folytatásának, továbbá a termékek forgalmazásának alapvető
követelményeire és ellenőrzésére terjed ki.
Értelmező rendelkezések
2. § E törvény alkalmazásában:
1. beszállító: aki a
terméket, szolgáltatást kereskedelmi tevékenységet folytatónak forgalmazási
céllal értékesíti;
2. beszerzési
szövetség: két vagy több vállalkozás által a beszerzési vagy értékesítési
stratégiájuk érvényesítésére, beszerzési vagy értékesítési tevékenységük
részének vagy egészének végzésére, koordinálására kötött megállapodás;
3. bevásárlóközpont:
olyan komplex kialakítású, vegyes rendeltetésű épület, amelyben állandó
jelleggel több kereskedő folytat túlnyomórészt üzletekben különböző típusú
kereskedelmi tevékenységet, és ahol emellett jellemzően a szabadidő eltöltésével
összefüggő szolgáltatási tevékenységet is folytatnak;
4. csomagküldő
kereskedelem: az a kereskedelmi tevékenység, amelynek során a kereskedő a termék
jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére
vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő kereskedelmi kommunikációt
bocsátja a vásárló rendelkezésére, és az ilyen kereskedelmi kommunikáció alapján
megrendelt terméket szállítja (szállíttatja) a megjelölt címre;
5. forgalmazás:
kereskedelmi tevékenység keretében valamely termék értékesítése, fogyasztás vagy
használat, illetve igénybevétel céljára ellenérték fejében történő rendelkezésre
bocsátása;
6. idegenvezetői
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében a turisztikai
szempontból jelentős értékeknek és egyéb látnivalóknak az azokat látogató
személyek számára a helyszínen való részletes ismertetése és ehhez kapcsolódóan
a látogatók számára nem ismert helyen való eligazodás érdekében általános
tájékoztatás, illetve adott esetben segítség nyújtása;
7. jelentős piaci
erő: olyan piaci helyzet, amelynek következtében a kereskedő a beszállító
számára termékeinek, illetve szolgáltatásainak a vásárlókhoz való eljuttatása
során ésszerűen megkerülhetetlen szerződéses partnerré válik, illetve vált, és
forgalmi részesedésének mértéke miatt képes egy termék, termékcsoport piacra
jutását regionálisan vagy országosan befolyásolni;
8. kereskedelmi
jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység: az idegenvezetői tevékenység, a
lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós
szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és
utazásközvetítői tevékenység;
9. kereskedelmi
tevékenység: kis-, illetve nagykereskedelmi tevékenység, valamint kereskedelmi
ügynöki tevékenység;
10. kereskedelmi
ügynöki tevékenység: olyan tevékenység, amelynek keretében a kereskedő más
javára termékek, szolgáltatások eladására vagy vételére tárgyalásokat folytat,
és azokra megbízás alapján szerződést köt;
11. kereskedő: aki
kereskedelmi tevékenységet folytat;
12. kereskedelmet
kiszolgáló szolgáltató tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében
bevásárlóközpont, piac vagy vásár üzemeltetése, ideértve az ott forgalmazott
termékek raktározásával, szállításával összefüggő vagy egyéb, a kereskedelmi
tevékenység folytatásának elősegítésére irányuló szolgáltatások nyújtását;
13. kiskereskedelmi
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek forgalmazása,
vagyoni értékű jog értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő
szolgáltatások nyújtása a végső felhasználó részére, ideértve a vendéglátást
is;
14. közterületi
értékesítés: a közterületen, illetve közforgalom számára nyitva álló helyen
végzett kiskereskedelmi tevékenység;
15. közvetlen
értékesítés: kiskereskedelmi tevékenység keretében termék forgalmazása
közvetlenül az előállítás helyén;
16. lovas szolgáltató
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében ló igénybevételével
nyújtott, szabadidős, terápiás vagy oktatási célú szolgáltatás;
17. mozgóbolt:
kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre
szerelt vagy általa vontatott eszköz;
18. nagykereskedelmi
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek átalakítás
(feldolgozás) nélküli továbbforgalmazása és az ezzel közvetlenül összefüggő
raktározási, szállítási és egyéb kapcsolódó szolgáltatások nyújtása kereskedő,
feldolgozó részére, ideértve a nagybani piaci tevékenységet, valamint a
felvásárló tevékenységet is;
19. piac: olyan
épület, épületegyüttes vagy terület, ahol állandó vagy rendszeres jelleggel
többen általában napi, esetenként heti rendszerességgel folytatnak
kiskereskedelmi tevékenységet;
20. saját előállítású
termék: a kereskedő által előállított és kiskereskedelmi forgalomba hozott
termék, ide nem értve a kereskedő márkanevével, védjegyével, illetve egyéb
megkülönböztető megjelölésével forgalmazott, de nem a kereskedő által
előállított terméket;
21. termék: minden
birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, ide nem értve a pénzt, az értékpapírt
és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti
erőt;
22. szálláshely:
szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített vagy használt épület,
önálló rendeltetési egységet képező épületrész vagy terület;
23.
szálláshely-szolgáltatás: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében rendszerint
nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló
tartózkodás céljára szálláshely nyújtása és az ezzel közvetlenül összefüggő
szolgáltatások nyújtása;
24. tartós
szálláshasználati szolgáltatási tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység
keretében éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás
céljára szolgáló szállás rendszeres időközönként ismétlődő, meghatározott, nem
huzamos időtartamra történő használata jogának (üdülési jog) biztosítása;
25. utazásszervezői
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében személyszállítási,
szállás- és egyéb turisztikai szolgáltatások (így különösen étkezés,
idegenvezetés, szórakoztató, illetve kulturális program) közül legalább kettőnek
az együttesét tartalmazó szolgáltatás (a továbbiakban: utazási szolgáltatás)
összeállítása és nyújtása;
26. utazásközvetítői
tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében utazási szolgáltatás
nyújtására az utazásszervező megbízása alapján, annak nevében szerződések
kötése;
27. üzlet:
kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület,
illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az
elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt
is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak;
28. üzleten kívüli
kereskedés: a kereskedő vagy a nevében, illetve javára eljáró személy által a
termék forgalmazása céljából a vásárlónak - annak kifejezett kérése nélkül - a
lakásán, munkahelyén vagy más tartózkodási helyén való felkeresésével vagy az e
célból szervezett utazás vagy rendezvény alkalmával folytatott kiskereskedelmi
tevékenység;
29. vásár: olyan
épület, épületegyüttes vagy terület, ahol rendszerint többen folytatnak
idényjellegű vagy meghatározott eseményekhez, naptári napokhoz kötődő eseti
jellegű kiskereskedelmi tevékenységet;
30. vendéglátás:
kész- vagy helyben készített ételek, italok jellemzően helyben fogyasztás
céljából történő forgalmazása, ideértve az azzal összefüggő szórakoztató és
egyéb szolgáltató tevékenységet is.
A kereskedelmi tevékenységek
folytatásának általános feltételei
3. § (1) A (3) bekezdés szerint vagy az Európai
Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján
engedélyköteles kereskedelmi tevékenység kivételével az, aki a Magyar
Köztársaság területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az
erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.
(2) A kereskedelmi
tevékenység formáját (a továbbiakban: kereskedési forma) a kereskedő az e
törvényben meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerinti szabályok szerint
maga választhatja meg.
(3) Külön törvény
vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet a közrend, a
közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének
védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése
érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott termékek forgalmazására
irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag az ott meghatározott hatósági
engedéllyel folytatható.
(4) Külön törvény,
eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet vagy - a szolgáltatási
tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló
törvénytől eltérően - az e törvény felhatalmazása alapján kiadott
kormányrendelet a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények
egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi
követelmények érvényesítése érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott
termékek forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag a következő
kereskedési formák valamelyikében folytatható, vagy az ilyen tevékenység
meghatározott kereskedési formában való folytatását korlátozhatja vagy
megtilthatja:
a) üzletben folytatott kereskedelmi
tevékenység,
b) mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi
tevékenység,
c) bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi
tevékenység,
d) vásáron vagy piacon folytatott kereskedelmi
tevékenység,
e) közterületi értékesítés,
f) közvetlen értékesítés,
g) üzleten kívüli kereskedelem,
h) csomagküldő kereskedelem,
i) automatából történő értékesítés.
(5) Engedélyköteles
kereskedelmi tevékenység esetén az engedélyező hatóság az engedélye megadásával
egyidejűleg értesíti a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenységet folytató
kereskedők nyilvántartását vezető kereskedelmi hatóságot.
(6) Üzlet
a) ha a (4) bekezdés szerint vagy az Európai
Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján
meghatározott termék forgalmazása kizárólag üzletben megengedett, csak a
kereskedelmi hatóság által, a (7) bekezdés szerint kiadott működési
engedéllyel;
b) egyéb esetben az üzlet üzemeltetésére
irányuló szándéknak a kereskedelmi hatóság részére történő bejelentését
követően
üzemeltethető.
(7) A kereskedelmi
hatóság az üzlet működési engedélyét meghatározott üzletköteles termékek körére
adja ki. Az üzletköteles termékek közül az üzletben kizárólag a működési
engedélyben megjelölt termékek forgalmazhatóak.
(8) A kereskedelmi
hatóság az üzletben az üzletköteles termékek forgalmazására előírt követelmények
megtartására veszélyt jelentő termékek forgalmazását vagy tevékenységek
folytatását a működési engedélyben korlátozhatja vagy megtilthatja.
4. § (1) A 3. § (4) bekezdését nem érintve, a
nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló
kereskedelmi tevékenység csak a kereskedelmi hatóság által kiadott engedéllyel
folytatható.
(2) Az (1) bekezdés
szerinti engedély csak annak a vállalkozásnak adható, amelynek
a) vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó büntetlen
előéletű,
b) nincs az adózás rendjéről szóló törvény
szerinti köztartozása.
A kereskedelmi tevékenységek folytatásának egyéb feltételei
5. § (1) A kereskedőnek rendelkeznie kell a
forgalmazott termék - saját előállítású termék esetén a termékhez felhasznált
nem saját előállítású termék - eredetét hitelt érdemlően igazoló bizonylattal. A
kereskedő az ellenőrzést végző hatóság felhívására köteles az eredeti
bizonylatokat, dokumentumokat három munkanapon belül bemutatni.
(2) A kereskedő
köteles biztosítani, hogy a vásárló a megvásárolni kívánt termék jellegétől
függően, annak méretét, súlyát, illetve használhatóságát ellenőrizhesse az
üzletben vagy - egyéb kereskedési formák esetében - ha a termék rendelkezésre
bocsátásakor mind a kereskedő vagy annak képviselője, mind pedig a vásárló jelen
van.
(3) Egyes termékek
kiskereskedelmi tevékenység keretében való értékesítéséhez az azt végző
személynek a kereskedelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott
szakképesítéssel kell rendelkeznie.
(4) Az üzletekben jól
látható és könnyen hozzáférhető helyen a kereskedelmi hatóság által
hitelesített, folyamatosan számozott oldalú vásárlók könyvét kell elhelyezni. A
vásárlók a vásárlók könyvébe bejegyezhetik az üzlet működésével, továbbá az ott
folytatott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos panaszaikat és javaslataikat.
A vásárlót e jogának gyakorlásában megakadályozni vagy befolyásolni tilos.
(5) A vásárlók
könyvét a használatba vétel előtt a kereskedelmi hatóság hitelesíti, feltüntetve
a vásárlók könyve megnyitásának időpontját.
Az üzletek üzemeltetésének és
nyitva tartásának rendje
6. § (1) Az üzlet nyitvatartási idejét a
vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek
figyelembevételével a kereskedő állapítja meg.
(2) A kereskedő
köteles
a) az üzlet nyitvatartási idejét az üzlet
létesítésére vonatkozó bejelentésben vagy a működési engedély iránti kérelemben,
illetve az abban bekövetkező változást az azt megelőző öt munkanapon belül a
kereskedelmi hatóságnak bejelenteni;
b) az üzlet nyitvatartási idejéről és az abban
bekövetkező változásokról a vásárlókat tájékoztatni.
(3) December 24-én -
a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, a virág-, az édességüzletek és az
üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron,
repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek
kivételével - az üzletek 14 óráig tarthatnak nyitva.
(4) A települési
(Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete a helyi sajátosságok
figyelembevételével az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási
rendjét rendeletben szabályozhatja.
(5) A kereskedelmi
hatóság bejelentés alapján vagy hivatalból - a lakók egészséges
életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében - a külön
jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén az üzlet éjszakai (22
óra és 6 óra közötti) nyitva tartását korlátozhatja. A korlátozás keretében a
kereskedelmi hatóság a jogsértő állapot megszüntetéséig kötelező éjszakai zárva
tartási időszakot rendelhet el.
(6) A kereskedelmi
tevékenységhez kapcsolódóan nem használható hirdetés vagy figyelemfelhívás
céljára olyan hanghatást okozó eszköz, amely a külön jogszabályban meghatározott
veszélyes mértékű környezeti zajjal jár.
(7) Vendéglátó
üzletben a vendégek szórakoztatására zeneszolgáltatás, műsoros előadás,
táncrendezvény vagy egyéb szórakoztató szolgáltatás olyan módon nyújtható,
illetve szervezhető, hogy az nem járhat a külön jogszabályban meghatározott
veszélyes mértékű környezeti zajjal.
A kereskedelmet kiszolgáló
szolgáltató tevékenység folytatásának általános feltételei
6/A. § (1) Aki bevásárlóközpontot kíván
üzemeltetni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak
bejelenteni.
(2) Vásár, valamint
piac kizárólag a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve
piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető.
A kereskedelmi jellegű turisztikai
szolgáltatási tevékenységek folytatásának általános feltételei
6/B. § (1) Idegenvezetői tevékenységet az
folytathat, aki a külön jogszabályban előírt idegenvezetői szakképesítéssel
rendelkezik.
(2) Aki idegenvezetői
tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi
hatóságnak bejelenteni.
(3) Idegenvezetői
tevékenységet folytató nem természetes személy vállalkozás esetén a vállalkozás
nevében a tevékenységet ténylegesen végző személynek meg kell felelnie az (1)
bekezdésben meghatározott követelményeknek. Ebben az esetben az (1) bekezdés
szerinti bejelentési kötelezettség tagjai és alkalmazottai tekintetében a
vállalkozást terheli.
(4) Az idegenvezetői
tevékenységet folytató személynek a kereskedelmi hatóság a bejelentés alapján
történő nyilvántartásba vétellel egyidejűleg hatósági igazolványt állít
ki.
6/C. § (1) Aki lovas szolgáltató tevékenységet
kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak
bejelenteni.
(2) A lovas
szolgáltató tevékenységet folytatón kívül más személy lovagoltatásával is járó
lovas szolgáltató tevékenységet az a vállalkozás folytathat,
a) amelynek nincs hatvan napot meghaladóan
lejárt esedékességű, az adózás rendjéről szóló jogszabály szerint végrehajtható
köztartozása,
b) amelynek vezető tisztségviselője, vezető
beosztású munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó
nem volt olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, vezető
beosztású munkavállalója, amelyet a tevékenység megkezdését megelőző egy éven
belül a lovas szolgáltató tevékenységével összefüggésben az állat-egészségügyi
és az állattartási körülményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése
miatt jogerős hatósági határozatban eltiltottak a lovas szolgáltató tevékenység
végzésétől,
c) amely által munkavállalóként vagy
foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy
személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó rendelkezik a
külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel.
6/D. § Szálláshely-szolgáltatás csak a
kereskedelmi hatóság szálláshely-üzemeltetési engedélyével rendelkező
szálláshelyen folytatható.
6/E. § (1) Aki tartós szálláshasználati
szolgáltatási tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát
a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.
(2) Tartós
szálláshasználati szolgáltatási tevékenység csak akkor folytatható, ha a
vállalkozás
a) vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó büntetlen
előéletű,
b) vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó nem volt
olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója, amelyet a tevékenység megkezdését megelőző öt éven belül a
tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogszabályi
rendelkezések megsértése miatt vagy ilyen tevékenység engedély nélküli
folytatása miatt jogerős hatósági határozatban eltiltottak a tartós
szálláshasználati szolgáltatási tevékenység végzésétől.
(3) A szolgáltatási
tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény
szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató a határon
átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő tartós szálláshasználati
szolgáltatási tevékenység folytatására irányuló szándékát köteles a kereskedelmi
hatóságnak bejelenteni.
6/F. § (1) Utazásszervezői és utazásközvetítői
tevékenység a kereskedelmi hatóság engedélyével folytatható.
(2) Utazásszervezői
és utazásközvetítői tevékenység csak akkor folytatható, ha a vállalkozás
a) által munkavállalóként vagy
foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy
személy, illetve egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozó rendelkezik a
külön jogszabályban meghatározott utazásszervezői minősítő vizsgával vagy
szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal (a továbbiakban: tevékenységért felelős
személy),
b) vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója és a tevékenységért felelős személy, illetve egyéni vállalkozás
esetén az egyéni vállalkozó büntetlen előéletű,
c) vezető tisztségviselője, vezető beosztású
munkavállalója és a tevékenységért felelős személy, illetve egyéni vállalkozás
esetén az egyéni vállalkozó nem volt olyan vállalkozás tulajdonosa, tagja,
vezető tisztségviselője, vezető beosztású munkavállalója, amelyet a tevékenység
megkezdését megelőző öt éven belül az utazásszervezői vagy utazásközvetítői
tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt vagy ilyen
tevékenység engedély nélküli folytatása miatt jogerős hatósági határozatban
eltiltottak az utazásszervezői vagy utazásközvetítői tevékenység
végzésétől,
d) - az utazásközvetítő kivételével -
rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott vagyoni biztosítékkal.
(3) A szolgáltatási
tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény
szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató a határon
átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő utazásszervezői vagy
utazásközvetítői tevékenység folytatására irányuló szándékát köteles a
kereskedelmi hatóságnak bejelenteni.
Kereskedelmi
nyilvántartások
6/G. § A kereskedelmi hatóság
a) a kereskedőkről,
b) a működési engedéllyel rendelkező és a
bejelentett üzletekről, az üzletek nyitva tartásáról,
c) a bejelentett bevásárlóközpontokról,
valamint az engedélyezett vásárokról és piacokról,
d) az idegenvezetői tevékenységet
folytatókról,
e) a lovas szolgáltató tevékenységet
folytatókról,
f) a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel
rendelkező szálláshelyekről,
g) a tartós szálláshasználati szolgáltatási
tevékenységet folytatókról,
h) az engedéllyel rendelkező
utazásszervezőkről és az utazásközvetítőkről
nyilvántartást
vezet.
A jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokra vonatkozó szabályozás
7. § (1) A beszállítóval szemben a jelentős piaci erővel visszaélni tilos.
(2) Az (1) bekezdés szerinti visszaélésnek minősül különösen
a) a beszállító indokolatlan megkülönböztetése;
b) a beszállító értékesítési lehetőséghez való hozzáférésének indokolatlan korlátozása;
c) a tisztességtelen, a kereskedő számára egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményező feltételek előírása a beszállítóval szemben, különösen a kereskedő üzleti érdekeit is szolgáló - így raktározási, reklámozási, marketing és más - költségek aránytalan áthárítása a beszállítóra;
d) a szerződéses feltételek beszállító hátrányára történő indokolatlan utólagos megváltoztatása, illetve ilyen lehetőség kikötése a kereskedő részéről;
e) a beszállítónak a kereskedővel, illetve más kereskedővel kialakítandó üzleti kapcsolataira vonatkozó indokolatlan feltételek előírása, különösen a legkedvezőbb feltételek alkalmazásának kikötése, ennek visszamenőleges érvényesítése, illetve annak előírása, hogy azonos időszakra adott termékre csak az adott kereskedőnek biztosítson akciót, valamint a kereskedő védjegyével vagy márkanevén árusított termék gyártásának előírása a beszállító számára a beszállító bármely termékének forgalmazása érdekében;
f) a különféle - különösen a kereskedő beszállítóinak listájára vagy árukészletébe való bekerülésért, más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásokért fizetendő - díjak egyoldalú felszámítása a beszállítónak;
g) a szerződés felbontásával való fenyegetés, az egyoldalú előnyt jelentő szerződéskötési feltételek kikényszerítése érdekében;
h) harmadik személy beszállítók vagy a kereskedő saját külön szolgáltatója igénybevételének indokolatlan rákényszerítése a beszállítókra;
i) ha a termék nem a kereskedő tulajdona, a szerződésben megállapított számlázott átadási ár alatt meghatározott eladási ár alkalmazása, ide nem értve a minőséghibás termék értékesítése vagy a minőségmegőrzési határidő lejártát hét nappal megelőző kiárusítás során alkalmazott ár, továbbá a legfeljebb tizenöt napig alkalmazott bevezető ár, valamint a legfeljebb tizenöt napig alkalmazott szezonvégi, illetve típus- és profilváltással vagy az üzlet végleges bezárásával kapcsolatos készletkiárusítási ár alkalmazását.
(3) A jelentős piaci erő fennáll a beszállítóval szemben, ha az adott vállalatcsoport - ideértve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti anya- és leányvállalatok összességét, közös beszerzés esetén pedig a beszerzési szövetséget alkotó vállalkozások összességét - kereskedelmi tevékenységéből származó előző évi konszolidált nettó árbevétele (a továbbiakban: konszolidált nettó árbevétel) meghaladja a 100 milliárd forintot.
(4) A (3) bekezdésben meghatározottakon kívül akkor is fennáll a kereskedő jelentős piaci ereje, ha a piac struktúrája, a piacra lépési korlátok léte, a vállalkozás piaci részesedése, pénzügyi ereje és egyéb erőforrásai, kereskedelmi hálózatának kiterjedtsége, üzleteinek mérete és elhelyezkedése, kereskedelmi és egyéb tevékenységeinek összessége alapján a kereskedő vállalkozás, vállalatcsoport, illetve beszerzési szövetség a beszállítóval szemben egyoldalúan előnyös alkuhelyzetben van vagy abba kerül.
(5) A (3) bekezdés
hatálya alá tartozó vállalkozások a beszállítókkal való kapcsolataikban a
tisztességes piaci magatartásra vonatkozó önszabályozó etikai kódex
megalkotására, valamint az abban foglaltak megsértése esetén alkalmazandó
eljárásrend kialakítására kötelesek.
Érdek-képviseleti szervezetek közreműködése
8. § (1) A kereskedelmi vállalkozások és a
beszállítók, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási
tevékenységet folytatók képviseletét ellátó társadalmi szervezetet az ügyfél
jogállása illeti meg az e törvény megsértése miatt indított azon közigazgatási
hatósági eljárásban, ideértve a versenyfelügyeleti eljárást is, amely a
kereskedők, a beszállítók vagy a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási
tevékenységet végzők széles körét érinti, vagy a vállalkozások működésére
jelentős hátrányt okoz.
(2) Az (1) bekezdés
alapján fennálló eljárási jogosultság nem érinti a beszállító és a vállalkozás
azon jogát, hogy a jogsértővel szemben igényét érvényesítse.
A kereskedelmi tevékenységek, a
kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységek, valamint a kereskedelmi
jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek folytatásának ellenőrzése,
jogkövetkezmények
9. § (1) A kereskedelmi tevékenységre, a
kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységekre, valamint a kereskedelmi
jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó jogszabályi és
hatósági előírások megtartását a kereskedelmi hatóság ellenőrzi, és - a (2) és a
(3) bekezdésben foglalt kivétellel, továbbá törvény vagy kormányrendelet eltérő
rendelkezése hiányában - eljár ezek megsértése esetén.
(2) A
fogyasztóvédelmi hatóság jár el - a fogyasztóvédelemről szóló törvény szabályai
szerint - az 5. § (2) és (4) bekezdésében, a 6. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezések megsértése
esetén. E rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában
fogyasztóvédelmi rendelkezések.
(3) A jelentős piaci
erővel rendelkező kereskedő felett a 7. § szerinti visszaéléssel kapcsolatos
felügyeletet a Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a
versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben (a továbbiakban:
Tpvt.) foglalt eljárási szabályok alkalmazásával végzi oly módon, hogy
eljárásaiban a Tpvt. 21. §-ának megsértése esetén irányadó rendelkezéseket
alkalmazza.
(4) A tevékenységre
vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megsértése esetén - a külön
jogszabályban foglaltak szerint - a kereskedelmi hatóság
a) elrendeli az üzlet vagy szálláshely
ideiglenes bezárását,
b) elrendeli az üzlet vagy szálláshely
azonnali bezárását,
c) ha a kereskedő tevékenysége a külön
jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű környezeti zajjal jár, az üzlet
környezetében, illetve a kereskedelmi tevékenység hatókörében lakók egészséges
életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében
ca) korlátozza 22 óra és 6 óra között a
kereskedelmi tevékenységet, illetve az üzlet kötelező éjszakai zárva tartását
rendeli el,
cb) korlátozza vagy megtiltja a vendéglátó
üzletben a vendégek szórakoztatására nyújtott szolgáltatást,
tevékenységet,
cc) korlátozza vagy megtiltja a hirdetés vagy
figyelemfelhívás céljára szolgáló hanghatást okozó eszköz használatát,
d) megtiltja az engedély nélkül folytatott,
előírásokba ütköző tevékenység végzését, termékkör értékesítését,
e) ha az adott tevékenység végzése engedélyhez
kötött, visszavonja az engedélyt,
f) bírságot szab ki, illetve
g) a külön jogszabályban meghatározott egyéb
jogkövetkezményt alkalmaz.
(5) A kereskedelmi
hatóságnak a (4) bekezdés a), valamint
c)-g) pontjában foglaltak megsértése
esetén hozott határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
Záró rendelkezések
10. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő hatodik hónap első napján lép hatályba.
(2)
11. §
12. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány,
hogy
a) a kereskedelmi tevékenység folytatásának
részletes feltételeit, e tevékenységek bejelentésének, valamint a kereskedők
nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a
nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a
jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem
tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
b) az üzletek bejelentésének, valamint
működési engedélye kiadásának rendjét és feltételeit, az üzletek
nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a
nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá
meghatározott termékek egyes kereskedési formákban való forgalmazásának
részletes feltételeit, valamint a kereskedelmi tevékenység egyes kereskedési
formákban való folytatására vonatkozó, jogszabályban vagy hatósági határozatban
előírt kötelezettségek be nem tartása esetén a jogkövetkezmények alkalmazásának
szabályait,
c) a vásárlók könyve hitelesítésének
rendjét,
d) a vásár- és piactartás részletes
szabályait, a bevásárlóközpont, a vásár és a piac üzemeltetésének részletes
feltételeit, valamint a bevásárlóközpont bejelentésének, illetve a vásár- és a
piacüzemeltetési engedély kiadásának részletes szabályait, valamint a
kereskedelemsegítő szolgáltatást nyújtók nyilvántartásának személyes adatot nem
tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes
eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt
kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
e) a tartós szálláshasználati szolgáltatási
tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a tartós szálláshasználati
szolgáltatási tevékenység bejelentésének és az e tevékenységet folytatók
nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a
nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a
jogszabályban, illetve hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem
tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
f) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység
folytatásának részletes feltételeit és a szálláshely-üzemeltetési engedély
kiadásának rendjét és feltételeit, valamint a szálláshelyek nyilvántartásának
személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére
vonatkozó részletes eljárási szabályokat, a szállásadók tájékoztatási és
adatszolgáltatási kötelezettségeit, továbbá a jogszabályban vagy hatósági
határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó
jogkövetkezményeket,
g) az utazásszervezői és utazásközvetítői
tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét és feltételeit, az
utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység végzésének feltételeit, valamint
az utazásszervezők és az utazásközvetítők nyilvántartásának személyes adatot nem
tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes
eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt
kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
h) a kereskedelmi hatóság vagy hatóságok
kijelölését,
i) a kereskedelmi hatóság által kiszabható
bírság megállapításának, mértékének és felhasználásának részletes
szabályait
rendeletben állapítsa
meg.
(2) Felhatalmazást kap a kereskedelemért felelős miniszter, hogy
a) egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek
végzéséhez szükséges szakképesítéseket,
b) a nemesfémből készült ékszerek, díszműáruk
és egyéb tárgyak forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység gyakorlásának
feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét és
feltételeit, az e tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem
tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes
eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt
kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
c)
d) a vidámparki, mutatványos és hasonló
szórakoztató berendezések és szerkezetek időszakos műszaki vizsgáztatásának
rendjét,
e)
f) az adópolitikáért felelős miniszterrel és a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben, az irányítása alá tartozó kereskedelmi hatóság részére az e hatóság által lefolytatott eljárásokért fizetendő díj - ideértve a jogorvoslati díjat is - mértékét, valamint az annak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat
rendeletben állapítsa meg.
(3) Felhatalmazást kap az energiapolitikáért felelős miniszter, hogy
a) a motorhajtó anyagok és egyes kőolajtermékek belföldi forgalmazásának feltételeit,
b) a gépjármű-hajtóanyagok minőségi követelményeit
rendeletben állapítsa meg.
(4) Felhatalmazást kap a turizmusért felelős miniszter, hogy
a) az utazásszervezői szakmai minősítő vizsga követelményeit,
b) az idegenvezetői tevékenység folytatásának
részletes feltételeit, valamint az idegenvezetői tevékenység bejelentésének és
az idegenvezetők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát
és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá
a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem
tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
c) a lovas szolgáltató tevékenység
folytatásának részletes feltételeit, valamint a lovas szolgáltató tevékenység
bejelentésének és a lovas szolgáltatók nyilvántartásának személyes adatot nem
tartalmazó adattartalmát és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes
eljárási szabályokat, továbbá a jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt
kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,
d)-f)
rendeletben állapítsa meg.
(5) Felhatalmazást kap a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete, hogy a 6. § (4) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjét rendeletben szabályozza.
(6) Felhatalmazást kap a vendéglátásért felelős miniszter, hogy - a kereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben szabályozza a vendéglátás szakmai feltételeit.
(7) Felhatalmazást kap az iparügyekért felelős miniszter, hogy - az adópolitikáért felelős miniszterrel és a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben határozza meg a műszaki biztonsági hatóság részére a műszaki biztonsági hatósági eljárásért fizetendő díj - ideértve a jogorvoslati díjat is - mértékét, valamint a beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.
13. § Ez a törvény a belső piaci
szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és
tanácsi irányelv 5. és 9. cikkének való megfelelést szolgálja.

|
|