Abaújvár - falusi turizmus

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Abaújvár község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Gönci járásban, Miskolctól 72 kilométerre északkeletre, a szlovák határ mellett, a Hernád folyó bal partjának lankás, 240 m-ig emelkedő dombjain...

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

Földvár - XI. században építettek, benne egy esperesi templom maradványai is előkerültek.
Református templom 14. században épült, egyhajós templom félkörös, gótikus szentéllyel végződik.
Csáky kastély, majd Ferdinandy-kastély - A településen már a XVI-XVII. században is állhatott egy kastély. A kastélyt az 1680-as években fából készültnek mondják és elhagyatottként írják le; ekkor Csáky Ferenc a tulajdonosa... ... A korábbi kastély pusztulása után Csáky János a 18. században újat építtetett. Ez a kastély földszintes, 7 tengelyes volt, keleti szárnyán emeletes...
A két világháború hősi halottainak emlékművét 1958-ban emelte „a falu dolgozó népe”.
A zsinagóga (tulajdonképpen egy imaház) már 1851-ben állt; maradványait szintén a 20. században bontották el. (A falu határában van a zsidó temető).

Forrás: hu.wikipedia.org



Abaújvár a Google térképen



Falusi turizmus szálláshelyek - Abaújvár


Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

Falusi turizmus szálláshelyek, látnivalók - Abaújvár környékén




Tanácstalan? A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok











Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!