Abda - falusi turizmus

Győr-Moson-Sopron megye

Győrtől északnyugatra, mintegy 8 km-re található, a Rábca és a Mosoni-Duna által kialakított hordalékkúpon. A Győri-medence egyik legmélyebben fekvő területe. Határát a régi folyómedrek helyén csordogáló erek és holtágak szabdalták...


Nevezetességek

Radnóti Miklós emlékműve: Az út melletti töltésen, nyírfaliget közepén, a Rábca-töltés aljában, a költő munkaszolgálatos társaival együtt 1944-ben történt kivégzésének színhelyén áll a magyar irodalom kimagasló alakjának fakerítéssel körülvett emlékműve. Később itt találták meg egy tömegsírban – ruhája zsebében fellelvén utolsó verseit – a költő holttestét.

Radnóti Miklós szobra: 1980-ban állították. Melocco Miklós alkotása. A költőt a közelben végezték ki 21 munkaszolgálatos társával együtt a nyilasok.

Római katolikus templom: Műemlék jellegű, klasszicista stílusú templom. Berendezése 1840 körüli mellékoltárokból, szószékből és padokból áll... ...A templom előterében Mária-szobor, első és második világháborús emlékművek láthatók.

Nepomuki Szent János-szobor: Az 1700-as évek közepéről származó barokk alkotás. A templom mögött áll.

Emlékkápolna: A falu régi helyét őrzi. Előtte gránitoszlop emlékmű áll, az elesett szabadságharcos hősök tiszteletére. 1849. június 28-án a Pöltenberg hadtestéhez tartozó, Kossuth Sándor vezetése alatt álló honvédzászlóalj védelmezte az abdai átkelőt. Az ütközetnél állítólag a fiatal Ferenc József császár is jelen volt. A közelben találták meg a múlt század végén az elhantolt katonatetemeket.

Rákóczi-emlékmű: A hagyomány szerint az 1701-ben fogságba hurcolt II. Rákóczi Ferencet az abdai hídnál a Rábca partján halászó katona egy harcsával ajándékozta meg. A fogoly Rákóczi a halat, szabadságát visszaadva, visszadobta a vízbe. E jelenetet őrzi az 1940-es évek elején készült művészi dombormű.

Forrás: Wikipédia

Abda a Google térképen





Szomszédos települések: Győrzámoly, Győrújfalu, Győr, Ikrény, Börcs, Öttevény, Kunsziget

Falusi turizmus szálláshelyek - Abda


Átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen, javasoljuk, hogy szállás kereséshez használja a falutur.hu lapcsalád Google keresőjét, illetve a Falusi Turizmus Centrumtól is közvetlenül érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Googlekeresés a falutur.hu honlap család oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó, vagy az ismeretségi körében valaki szállásadással foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!