Ágasvár - falusi turizmus

Heves megye

Ágasvár a Mátra nyugati részén elhelyezkedő, meredek trachithegycsúcs, Pásztóhoz közel. Csúcsán egykor erős vár állt, melynek mára alig maradtak látható nyomai. A várat először 1265-ben említi oklevél. Fénykorát a 13. és a 14. században élte. A hegy oldalán a Csörgő-lyuknak nevezett barlang található, sokfelé elágazó folyosókkal és nagyobb belső csarnokokkal.

A Mátra hegység nyugati részén légvonalban mindössze 1,5 kilométeres távolságon belül három középkori várrom is található, melyek egykor az itt húzódó Kövecses-patak völgyében elvonuló fontos mátrai hadiút védelmét szolgálták. Mindhárom kötődik a Tari családhoz, s Tarhoz. A legnagyobb alapterületű közülük a Mátrakereszteshez legközelebb található Óvár. Innen pár száz méterre, de jelentős szintkülönbség leküzdésével érhető el az Ágasvár. Hasznos község határában, kisebb hegyen állnak a várháromszög legfiatalabb tagjának, a Hasznosi vár maradványai. Egyik várban sem folytattak még régészeti ásatásokat. A nyugati Mátra összképét meghatározó, legjellegzetesebb 789 m magas Ágasvár csúcsa távolról is jól látható.

Hajdan a bronzkorban és a középkorban is a hegy tetején vár állott. A vár 280 méteres relatív magasságon fekszik, minden oldalról meredek hegyoldal veszi körbe. A középkorban végig Tar községhez számították. (Ma Mátraszentimréhez tartozik.)

A vár előzménye is az őskorban keresendő. Három védelmi vonala különböztethető meg, melyekből az alsó kettő az őskori sáncvár, a felső pedig a középkori vár védelmi rendszeréhez tartozott. A bronzkori vár bejárata a keleti részen, az alsó sáncnál található. A szabálytalan alaprajzú, jelentős nagyságú vár befoglaló méretei 330x150 méter. A középkori vár a gerincen hosszan elnyúló erődítmény lehetett, kb. 170x45 méter alapterülettel. A hegy két csúcsa egymástól 80 méterre fekszik, ovális alakú platókkal. Az északi oldalon, a szinte függőleges peremen, erődítésnek nem látható felszíni maradványa. Építtetőjének nevét, és a vár keletkezésének pontos idejét nem ismerjük. Első okleveles említése 1264-ben történik, amikor a Zách nembeli I. Jób, pécsi püspöktől, az őrizetére bízott V. István ifjabb király várát, "Castrum Agas"-t, IV. Béla király katonái elfoglalták és lerombolták. „Magunk és országunk hatalmas és súlyos kárára elveszett és nem súlyos fáradalmak nélkül szereztetett vissza…” (idézet István ifjabb királynak, Ágas vára 1265-ös adományleveléből.). V. István azonban rövidesen visszafoglalta, és 1265-ben nagy költséggel helyreállíttatta. Az ifjabb király pártjára állt Rátót nembeli I. Domokos tárnokmester fia, Porc I. István elfogta, és a királynak kiszolgáltatta annak egyik veszedelmes ellenségét, az Aba nemzetségből származó Vata fia Lászlót. Ezért a tettéért V. István 1265-ben a királyné főlovászmesterévé nevezte ki, és egyben "Castrum Agas"-t, Bárkány, Kutasó és Tar falu birtokokat neki adományozta, majd 1272-ben trencsényi főispánná is kinevezte. Fia, I. László bán örökölte Ágasvárát. Ennek fia, II. István, 1374-ben felvette a Tari nevet, és alapítója lett e családnak. Ezt követően a vár a Tari család birtokában volt, Drégely és Sirok várával együtt. Miután a birtokos Tari család a névadó mezővárosban erődített udvarházat épített, a lakott területtől messze lévő vár fontossága csökkent, majd megszűnt. Ugyancsak hozzájárult ehhez a rokonság tulajdonában lévő, alacsonyabban fekvő, jobban megközelíthető Cserteri vár felépítése. Mátyás király 1472. október 5-én, Visegrádon kelt oklevelével, a hűtlenségbe esett Tari György birtokait, köztük Ágasvár várhelyet, (locus castri Agaswar) elvette, és Gúthi Országh Mihály nádornak adományozta. A vár többé nem épült fel, de falainak romjai még a 19. század közepén is magasan álltak. Jelenleg a terepalakulatokból vehetők ki a vár falai, elhelyezkedése. A hajdani 13-14. századi várnak csekély nyomai látszanak.


Ágasvár rajz

Ágasvár az amatőrcsillagászok egyik kedvelt észlelőhelye, ennek köszönhető, hogy kisbolygót neveztek el róla, a 111570 Ágasvárt.

Forrás: hu.wikipedia.org



Ágasvár nem település, korábban Tar községhez tartozó hegycsúcs a Mátrában. A környéken lakók szerencsések, helyben élvezhetik a természetadta lehetőségeket.


Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program


Ágasvár elsődlegesen a természetet és a történelmet kedvelőknek kedvez. Kiváló túrákat lehet innen/ide tervezni, valamelyik túrához csatlakozni, vagy "csak" a hegyekben kirándulni.

Szállás

Ágasvár Turistaház


Ágasvár a Google térképen



Szállások helyben és a környéken

Ágasvár Ágasvár turistaház
Szálláskód:  mts001
Férőhely:  2 és 4 ágyas szobák
Galyatető (Mátraszentimre) Galya Apartmanház
Szálláskód:  mts034
Férőhely:  10+3
Galyatető (Mátraszentimre) Galyatető Turistacentrum
Szálláskód:  mts033
Férőhely:  52
Gyöngyöspata Hidegkúti kulcsosház
Szálláskód:  mts036
Férőhely:  30
Gyöngyössolymos Szalajka-ház
Szálláskód:  mts037
Férőhely:  14+14
Gyöngyössolymos, Lajosháza Lajosházi Panzió
Szálláskód:  mts038
Férőhely:  legalább 16
Kékestetó Kékestetői Medical Hotel
Szálláskód:  mts044
Férőhely:  97
Mátrafüred Cicáskacus Vendégház
Szálláskód:  mts062
Férőhely:  18+9
Mátrafüred - Sástó Mátra tábor Sástó
Szálláskód:  mts063
Férőhely:  170
Mátrafüred, Pipis-hegy Szálas Kulcsosház
Szálláskód:  mts064
Férőhely:  7
Mátraszentimre Belle-Aire Hegyvidéki Tréning Központ és Panzió
Szálláskód:  mts065
Férőhely:  4 szoba 7+2
Mátraszentimre - Galyatető Kilátó Vendégház és Étterem
Szálláskód:  mts066
Férőhely:  22
Mátraszentlászló Kétkerék Vendégház
Szálláskód:  mts067
Férőhely:  16
Mátraverebély Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely Zarándokközpont
Szálláskód:  mts068
Férőhely:  50
Parádsasvár Fenyő Vendégház (Parádsasvár)
Szálláskód:  mts086
Férőhely:  14
Parádsasvár Rudolf-tanya
Szálláskód:  mts085
Férőhely:  8
Pásztó Pásztó Fogadó
Szálláskód:  mts087
Férőhely:  20
Pásztó-Hasznos Verzsó Vendégház
Szálláskód:  mts088
Férőhely:  6+3
Tar Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola
Szálláskód:  mts124
Férőhely:  30

Séták, kirándulások, túrák, túracélpontok

Séták, kirándulások, túrák
Ágasvár turistaház - Szurdokpüspöki A Mátra-bérc nyugati része
Ágasvár, Mátra túra - 17 km A Mátra-bérc nyugati része
Galyatető (Mátraszentimre) Zarándokút az Erdők Királynéjához
Galyatető könnyű túra - 5 km A martalócok nyomában
Galyatető körtúra - 20 km Newton és a Mátra szentjei: Galyatető-Ágasvár nagy kör
Galyatető körtúra - 20 km A Mátra történelmi szívében: a hamuzsírtól az üveghutáig
Galyatető Turistacentrum - Parádsasvár, Béke utca Galyatető - Parádsasvár
Galyatető Turistacentrum, parkoló Galyatetői kis kör a bükkök csarnokában
Galyatető Turistacentrum, parkoló Körtúra a Galyák vidékén, a Mátra-gerinc peremén
Galyatető Turistacentrum, parkoló Nyeregkör fenyvesek és kilátások közt
Gyöngyös - Szalajkaház Mátravasút (szalajkaházi ág)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Cserkő megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Farkasmály megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Felsőújváros megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Gyöngyössolymos megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Gyöngyös végállomás)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Jánoska megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Karoshíd megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Lajosháza megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Mátrafüred állomás)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Mátrafüred-alsó megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Nyúlmáj megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Örlőmű megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Pipishegy megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Szalajkaház állomás)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Toppancshíd megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Zemanek megálló)
Gyöngyös, Mátravasút vá. - Szalajkaház vá. Mátravasút (Gyöngyös-Mátrafüred)
Gyöngyösi Sár-hegy TT - 9 km A Sár-hegy varázslatos világa
Gyöngyöstarján, köztemető buszmegálló Szőlőskertektől a vulkáni kúpokra
Hasznos (Pásztó) - Tar mátrai túra - 18 km Hasznosról Tarra a Mátrán át
Kékestetó csúcskő - Mátraháza parkoló Kékestető – Mátraháza, egy kis kerülővel
Kékes-tető, csúcskő Erdőrezervátum, sziklák, panorámák
Kékes-tető, csúcskő - Mátrafüred, vasútállomás Forrástól forrásig kőtengerek között
Kékestető-Ágasvár túra, 20 km Panorámák, falvak, sziklák - a Mátra-bérc középső szakasza
Kisnána központja Mediterrán hangulat Kisnána körül
Lajosháza (Gyöngyössolymos) - Mátrafüred A kisvasúttól a Kékesig
Markaz, posta buszmegálló Markazi zöld utakon a kékesi kaldera peremén
Markaz-Parádfürdő 15 km Markaz – Parádfürdő
Mátrafüred központja Kilátótól - kilátóig
Mátrafüred, autóbusz-váróterem Források, bányák, vonatok bűvöletében
Mátrafüred, autóbusz-váróterem Kallók és források nyomában
Mátrafüred, Mátravasút végállomás Várak bevétele csúcstámadással
Mátraháza Egy letűnt síterepen: Galyatető – Mátraalmás
Mátraháza - Sirok 26 km Országos Kéktúra (OKT-21)
Mátraháza, nagy parkoló - Galyatető, Turistacentrum Csúcsról csúcsra a Központi-Mátrában
Mátraháza, parkoló Egy letűnt vasút és a Rakott út nyomdokain
Mátraháza, Vörösmarty turistaház Csúcstámadás - Mátra
Mátraháza, Vörösmarty turistaház buszmegálló Mocsáron és kőtengeren át a Kékesre
Mátraháza-Sirok 26 km Mátraháza - Sirok (OKT-21.)
Mátrakeresztes (Pásztó) körtúra - 9 km Ágasvár ostroma
Mátrakeresztes, Óvár vendéglő - Szurdokpüspöki, vasútállomás Hosszúnadrágos gerinctúra a Muzsla vonulatán
Mátraszentimre Falulátogatás a szalajkaházi kisvasúttól
Mátraszentimre körtúra - 10 km Huták és kegyhelyek Mátraszentimre mellékén
Mátraszentimre, központ buszmegálló Felső-mátrai körtúra
Mátraszentimre, központ buszmegálló Felső-mátrai hangulatok
Mátraszentistván körtúra - 9 km Hegy-völgy kör az Ágasvár vidékén
Mátraverebély - Mátraháza 25 km Országos Kéktúra (OKT-20)
Mátraverebély - Mátraháza túra - 25 km Nagybátonyból a Mátra-bércre
Mátraverebély - Mátraháza túra - 25 km Mátraverebély - Mátraháza (OKT-20.)
Pálosvörösmart, Sástó Sástó - Kékes körtúra
Parádfürdő körtúra - 12 km A Keleti-Mátra esszenciája, az Ilona-völgy
Parádfürdő, Ifjúsági Tábor - Parádfürdő, Rákóczi-fa Szívdobogás a Mátra ütőerén - élménytúra Parádfürdő felett
Parádóhuta, harangláb buszmegálló - Mátraderecske, piactér buszmegálló Csevicék nyomában a Mátra északkeleti lábánál
Parádsasvári elágazás buszmegálló Üveggyárak, csevicék, mocsarak mentén
Parádsasvári elágazás buszmegálló A Károlyi-birtokról a turisták birodalmába
Pásztó (Mátrakeresztes), posta buszmegálló - Pásztó, Ágasvári menedékház buszmegálló (Mátrakeresztes), Óvár vendéglő Mátrakeresztes kerülő
Pásztó, Ágasvár menedékház buszmegálló (Mátrakeresztes) Hegyek és völgyek között a Nyugati-Mátrában
Pásztó, Ágasvári menedékház buszmegálló (Mátrakeresztes) - Pásztó, vasútállomás Vidróczki nyomán a Nyikomon át
Recsk Emléktúra a Csákány-kő körül
Sirok, Nyírjesi út (lakótelepi átjáró) buszmegálló - Kékes-tető Gerinctúra a Keleti-Mátra bércein
Sirok, vasútállomás - Szarvaskő, faluközpont Sirok - Szarvaskő (OKT-22.)
Szurdokpüspöki körtúra 18 km Körtúra a Mátra-bérc nyugati ágán
Túracélpontok
Ágasvár Newton-szikla, Ágasvár, kilátóhely - Túracélpont
Ágasvár Ágasvári kilátóhely - Túracélpont
Ágasvár Foton-rét , Ágasvár - Túracélpont
Bagolyirtás (Mátraszentimre) Bagolyirtás, Pelyhes-rét, kilátóhely - Túracélpont
Bodony Esőbeálló (Kis-Csór-rét), Bodony - Túracélpont
Fallóskút Öreg bükk, Fallóskút - Túracélpont
Farkasmály (Gyöngyös) Farkasmályi Pincesor, Gyöngyös - Túracélpont
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely (Vasas utca, Galyatető) - Túracélpontok
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely (Nagy-Lipót) - Galyatető - Túracélpontok
Galyatető (Mátraszentimre) Esőbeálló és tűzrakóhely, Galyatető - Túracélpont
Galyatető (Mátraszentimre) Martalóc-kút, Galyatető - Túracélpont
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely a Galya-kilátó tövében - Galyatető - Túracélpontok
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely (Kis-Lipót)- Galyatető - Túracélpontok
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely (Mogyorós-orom) - Galyatető - Túracélpontok
Galyatető (Mátraszentimre) Kilátóhely (Werbőczy-forrás) - Galyatető - Túracélpontok
Gyöngyös Sástói kilátó (Gyöngyös)
Kékestető Sas-kő kilátóhely, Kékestető - Túracélpont
Kisnána Kisnánai Várrom és Népi Műemlék - Túracélpont
Markaz Markazi vár (rom) - Túracélpont
Mátraalmás Irtásrét, kilátóhely, Mátraalmás - Tútacélpont
Mátrafüred Benevár romjai - Túracélpont
Mátrakeresztes Mátrai vízesések I. - Túracélpont
Mátrakeresztes Mátrai vízesések II. - Túracélpont
Mátraszentimre Kilátóhely, Piszkés-legelő, Mátraszentimre - Túracélpont
Mátraszentimre Vércverés, kilátóhely, Mátraszentimre - Túracélpont
Mátraszentimre Esőbeálló (Piszkés-tető), Mátraszentimre - Túracélpont
Mátraszentistván Vörös-kő kilátó (Mátraszentistván)
Mátraverebély Mátraverebély-Szentkút - Túracélpont
Parád Ilona-völgyi vízesés - Túracélpont
Parádsasvár Kilátóhely, Mogyorós-orom, Parádsasvár - Túracélpont
Parádsasvár Páfrányos-forrás, Parádsasvár - Túracélpont
Recsk Recski Nemzeti Emlékpark - Túracélpont
Szuha Werbőczy-forrás, Szuha - Túracélpont
Szurdokpüspöki Nagy-Koncsúr, kilátóhely, Szurdokpüspöki - Túracélpont
Tar Buddha Park, Sztúpa, Tar - Túracélpont

Falusi Turizmus Centrum szálláshelyek - Ágasvár


Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Szállásokról Google és a Magyar Természetjáró Szövetség segítségével adunk tájákoztatást.

Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok










Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain



Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!