Balatonboglár - szállás

Szállások a Balaton déli oldalán Balatonbogláron és a hozzá tartozó Szőlőskislakon.

Somogy megye

Az átutazó legelőször a Gömbkilátót pillantja meg Várdombon. A domb egész évben nyugalmas és közkedvelt kirándulóhely. A kilátó esti kivilágítása a távolabbi veszprémi partokról is látható. A Várdombon a nyolcvanas években számtalan nyári rendezvény vonzott nagyobb tömegeket, rendelkezett szabadtéri színpaddal, impozáns pergolával. A domb tövében található a Hétház utca, amely a város legelső villanegyede volt. A város főutcáján – a Dózsa György út mentén – a posta klasszicista épületét láthatja az átutazó. A régi üzletsorok helyén az utóbbi években elegáns üzleti negyed épült. Fonyód felé haladva balra még fellelhetők Balatonboglár régi fényét felidéző polgári villák. Az új bevásárló központtal szemben a többször átépített vasútállomás épülete tűnik fel. A Balatonbogláron tartósan időző üdülő és kiránduló vendég számára a város sokszínű arcát mutatja.

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

Az evangélikus templom belseje
Római katolikus templom (műemlék)
Művelődési ház, a háború alatt lengyel iskolának helyt adó épület
Evangélikus templom
„Vörös” kápolna (műemlék)
„Kék” kápolna (műemlék)
Gömbkilátó
Hajókikötő (az első balatoni kompjárat kikötője)
Bárány-kúria
Ágoston-Madách-kastély

Forrás: Wikipedia

Falusi turizmus szálláshelyek - Balatonboglár (Szőlőskislak)


Balatonboglár a Google térképen







Ha egy másik településen érdeklődik szálláslehetőség után, akkor falutur.hu Nagy Szálláskatalógus.
Szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.
A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!

Kiemelt Falusi Turizmus Centrum ajánlat









Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!