Bodonhely - falusi turizmus

Győr-Moson-Sopron megye

A községet 1446-ban említik először "Bodonhel" néven mint Kanizsai birtokot. 1536-ban a Nádasdyak, 1558-ban gróf Cseszneky János, 1861-ben pedig az Esterházyak kezére kerül.
A község lakói a török időkig a középkori jobbágyok életét élték. Az 1540-50-es években a földesúr- Nádasdy Tamás nádor- a Rábahíd védelmére várat emeltetett. Ettől kezdve a lakosok főképp katonák. A megyei közgyűlések jegyzőkönyvei szerint Bodonhelyen gyalogosok és lovasok egyaránt szolgáltak. 1594-ben a török a bodonhelyi várat is elfoglalta. Győr visszafoglalásakor (1598) a mérgesi és bodonhelyi erősségeket elhagyták. A falut új telepesekkel kellett benépesíteni. A vár helyett kastély, a Rába partra erődítmény épült. A község lakói már a XVI: században áttértek az új hitre és evangélikusok lettek. A rekatolizáció azonban itt is éreztette hatását. A török háborúk lezárásával a lakosság katonai szolgálata is véget ért...



Forrás: Wikipédia

Bodonhely a Google térképen



Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

Katolikus templom: Építése még a török hódoltság idejére tehető. A hagyomány szerint régen csak őrtoronyként szolgált a templom. Egy török vitéz gyógyulása után építette az őrtoronyhoz a mai templomot.
Sarlós Boldogasszonyt ábrázoló szobor: Érdekessége, hogy csupán négy ilyen szobor található Magyarországon.
Evangélikus templom: Az 1800-as években épült.



Rába-folyó


Fürdési lehetőség a szabadstrandon, Árpástól Rábacsécsény felé haladva a Rába töltésen a híd után a második rampánál. Kocsival és kerékpárral is megközelíthető.


Falusi turizmus szálláshelyek - Bodonhely


Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok










Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain



Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!