Fertőd - falusi turizmus

Szállás a Fertő-tó szomszédságában, Sopronhoz közel, az osztrák határnál.

Falusi turizmus szálláshelyek - Fertőd



Győr-Moson-Sopron megye

Falusi turizmus szálláshelyek - Fertőd környékén



Fertőd város Győr-Moson-Sopron megyében, a Soproni járásban. Magyarország északnyugati részén, a Fertő–Hanság kistájon található... ...Süttör volt a régebbi településrész. Írott forrásokban először 1313-ban szerepel Sehter névalakban. Régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a kőkorban már lakott volt. A bronzkorból származó fülesbögrét is találtak. A népvándorlás korából frank csatabárdok kerültek elő...

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

Esterházy-kastély – barokk műemlék a két volt őrségépülettel, az Esterházy-kastély környezte (219 hektáros park), volt Marionett színház, kastélykertbeli híd, szobrok a parkban, a vendéglő barokk műemlék, a volt lovarda (barokk műemlék)
Muzsika-ház – barokk műemlék és a Haydn hagyományok ápolására létrejött múzeum, Helytörténeti kiállítás, Haydn-emlékszoba
Süttöri római katolikus templom
Fertő–Hanság Nemzeti Park – a táj nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánították, 1989-től pedig a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizei között is számon tartják. 1994. március 8-án a Hanság Tájvédelmi Körzet hozzácsatolásával létrejött a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

 Esterházy-kastély

Esterházy-kastély

helyben

Győr-Moson-Sopron megye

 Muzsika-ház

Muzsika-ház

helyben

Győr-Moson-Sopron megye

Süttöri rk. templom

Süttöri rk. templom

helyben

Győr-Moson-Sopron megye


Fertő-táj környékbeli kirándulások – Sarród, Fertőszéplak, Hegykő, Nagycenk, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Pomogy (Ausztria)



Forrás: hu.wikipedia.org



Fertőd a Google térképen




Kerékpárral a Fertő-tó körül

Szállások, kerékpár szervíz, strand, kompjárat a kerékpárút mentén.


Szállások helyben és a környéken

Csapod Göbösmajor vendégház
Szálláskód:  mts709
Férőhely:  38
Fertőd Bagatelle Fertőd
Szálláskód:  mts713
Férőhely:  8
Fertőhomok Márk Vendégház
Szálláskód:  mts714
Férőhely:  12+8
Kapuvár Rókatói vadászház
Szálláskód:  mts724
Férőhely:  7
Sarród Kócsagvár (Sarród)
Szálláskód:  mts752
Férőhely:  28
Sarród-Fertőújlak Csapody István Természetiskola (Sarród-Fertőújlak)
Szálláskód:  mts753
Férőhely:  42
Sopron Ciklámen Faházak
Szálláskód:  mts758
Férőhely:  60

Séták, kirándulások, túrák, túracélpontok

Séták, kirándulások, túrák
Ágfalva, körtúra 15 km A háború emlékei nyomán a természetben
Balf - Nagycenk túra 8 km Grófok nyomdokain a Fertő mellékén
Fertőboz - Nagycenk túra 4 km Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút
Harka - Sopron túra 15 km Eltűnt turistaházak a vasfüggöny árnyékában
Sopron - Görbehalom túra 15 km A soproni kilátások útja
Sopron, körtúra 11 km Erdei csavargás a soproni kalandpark körül
Sopron, körtúra 3 km A vasfüggöny és katonái nyomában
Sopron, körtúra 4 km Dallamok, kilátók, növényritkaságok nyomán
Sopron, körtúra 6 km Panorámás kalandtúra kicsiknek és nagyoknak
Sopron, körtúra I. 12 km A „bolondvártól” a vaskori földvárhoz
Sopron, körtúra II. 12 km A hegyek mélyéről a legmagasabb bércre
Látnivalók, túracélpontok
Fertőboz - Nagycenk Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Barátság állomás - Túracélpont
Fertőboz - Nagycenk Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Fertőboz megállóhely - Túracélpont
Fertőboz - Nagycenk Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Fertőboz-Múzeumvasút állomás - Túracélpont
Fertőboz - Nagycenk Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Kastély-Nagycenk állomás - Túracélpont
Fertőboz - Nagycenk Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Nádtelep megállóhely - Túracélpont
Fertődoboz Gloriette-kilátó, Fertőboz - Túracélpont
Fertőrákos Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház - Túracélpont
Fertőrákos Páneurópai Piknik Emlékhely - Túracélpont
Sopron Ó-Hubertusz kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Tűztorony kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Bella Lajos-pihenő, Sopron - Túracélpont
Sopron Taródi Vár, Sopron - Túracélpont
Sopron Magas-bérc kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Béke-kilátó (Poloskás-bérc), Sopron - Túracélpont
Sopron Gloriette-kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Károly-kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Sörházdombi-kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Várhely-kilátó, Sopron - Túracélpont
Sopron Egyetemi Élő Növénygyűjtemény, Sopron - Túracélpont


Ha egy másik településen érdeklődik szálláslehetőség után, akkor falutur.hu Nagy Szálláskatalógus.
Szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok











Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!