Fertőd - falusi turizmus

Győr-Moson-Sopron megye

Fertőd város Győr-Moson-Sopron megyében, a Soproni járásban. Magyarország északnyugati részén, a Fertő–Hanság kistájon található... ...Süttör volt a régebbi településrész. Írott forrásokban először 1313-ban szerepel Sehter névalakban. Régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a kőkorban már lakott volt. A bronzkorból származó fülesbögrét is találtak. A népvándorlás korából frank csatabárdok kerültek elő...

Nevezetességei



Esterházy-kastély – barokk műemlék a két volt őrségépülettel, az Esterházy-kastély környezte (219 hektáros park), volt Marionett színház, kastélykertbeli híd, szobrok a parkban, a vendéglő barokk műemlék, a volt lovarda (barokk műemlék)
Muzsika-ház – barokk műemlék és a Haydn hagyományok ápolására létrejött múzeum, Helytörténeti kiállítás, Haydn-emlékszoba
Süttöri római katolikus templom
Fertő–Hanság Nemzeti Park – a táj nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánították, 1989-től pedig a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizei között is számon tartják. 1994. március 8-án a Hanság Tájvédelmi Körzet hozzácsatolásával létrejött a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
Fertő-táj környékbeli kirándulások – Sarród, Fertőszéplak, Hegykő, Nagycenk, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Pomogy (Ausztria)

Forrás: hu.wikipedia.org



Fertőd a Google térképen





Falusi turizmus szálláshelyek - Fertőd


Fertőd - xt009 szálláskód



További falusi turizmus szállások a környéken

Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Googlekeresés a falutur.hu honlap család oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!