Kehidakustány - falusi turizmus

Szállások Hévíz szomszédságában, ahol szintén gyógyvíz található. A faluban - ismereteink szerint - 112 falusi vendégfogadó (magánszállás) és 1 hotel (panzió) is található.

Zala megye

...a Zala folyó észak-déli völgyében, annak két partján (a nyugatin Kehida, a keletin Kustány községrész) terül el.

Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő: Minősített kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos vizét a kénes gyógyvizek csoportjába sorolták, radont nem tartalmaz. Mozgásszervi, nőgyógyászati megbetegedések, idegrendszeri bántalmak, bőrgyógyászati problémák ellen ajánlott.

Kehida műemlékei:

A barokk stílusú Deák-kúria Kehidán áll a Kúria u. és a Dózsa Gy. u. sarkán (Kúria u. 6–8. – Dózsa György u. 6–8.). Helyrajzi száma: 88/2–5, műemlékvédelmi törzsszáma 6512. Az épületben múzeumot rendeztek be: "A haza bölcse, Zala büszkesége" című állandó kiállítást Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára állították össze. Deák Ferenc mellszobrát (Zala György, 1928) az épület udvarán helyezték el.

Szent Miklós-temetőkápolna (román stílusú).

Gyümölcsoltó Boldogasszony temploma (barokk).

Kustány műemlékei:

A 19. században ácsolt, 1987-ben helyreállított római katolikus fa harangláb a Hunyadi úton, egy járdaszigeten áll, és lécrácsos kerítés veszi körül. Helyrajzi száma: 612/2, műemlékvédelmi törzsszáma 6513. Hét, ferde támaszokkal merevített oszlopa gerendarácsra áll, fölöttük deszkával fedett sátortető, a tetején kettős kereszt. Egy harangja van.

A gótikus templomrom a falu külterületén, a zalaparti erdőben áll.

Forrás

Forrás: Wikipédia

Kehidakustány a Google térképen



Szomszédos települések: Zalaszentlászló, Zalaköveskút, Karmacs, Nemesbük, Zalacsány, Ligetfalva, Almásháza, Kallósd



Falusi turizmus szálláshelyek - Kehidakustány





Szállások térképen

Magyar Természetjáró Szövetség ajánlott szállásai

Badacsonytördemic Andreas Wellness és Borház Panzió
Szálláskód:  mts603
Férőhely:  legalább 14
Balatonberény Balatonberényi Ifjúsági tábor - Erdei iskola 
Szálláskód:  mts612
Férőhely:  legalább 40 ágy
Balatonfüred Pihenőház Balatonfüred
Szálláskód:  mts613
Férőhely:  16
Balatonfüred Balatonfüred, Széchenyi strand (Füred Kemping)
Szálláskód:  mts675
Férőhely:  …
Balatonrendes-Pálköve Pálkövei Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola
Szálláskód:  mts614
Férőhely:  250
Balatonszemes Lokomotiv Apartmanok
Szálláskód:  mts615
Férőhely:  4 épület
Balatonszemes Blahajo Hajószállás
Szálláskód:  mts616
Férőhely:  8
Csopak Park Villa
Szálláskód:  mts624
Férőhely:  34
Hegyesd Hegyesd Kultúrház
Szálláskód:  mts630
Férőhely:  23
Kehidakustány Barbara Apartmanház
Szálláskód:  mts635
Férőhely:  7
Kisapáti Kaán Károly kulcsosház
Szálláskód:  mts637
Férőhely:  30
Nagyvázsony Kinizsi Turistaszálló
Szálláskód:  mts641
Férőhely:  38
Nagyvázsony Magyar Igásló Látogatóközpont
Szálláskód:  mts642
Férőhely:  30
Nagyvázsony Hétkanyar Vendégház
Szálláskód:  mts639
Férőhely:  15
Nagyvázsony Vázsonyvölgy Vendéglő Fogadó
Szálláskód:  mts640
Férőhely:  legalább 25
Rezi Laky Demeter Turistaház (Rezi)
Szálláskód:  mts645
Férőhely:  30
Sümeg Úrbéri vendégház
Szálláskód:  mts649
Férőhely:  10
Szántód Apartman a Déliparton
Szálláskód:  mts650
Férőhely:  8
Szántód Vízközeli Nyaralóház
Szálláskód:  mts651
Férőhely:  2 apartman
Szentbékkálla Kemencés vendégház (Szentbékkálla)
Szálláskód:  mts652
Férőhely:  4
Szentjakabfa Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola
Szálláskód:  mts653
Férőhely:  legalább 40 ágy
Szentjakabfa Balatoncsicsói erdészház
Szálláskód:  mts654
Férőhely:  16
Tapolca Glázer-Szálló
Szálláskód:  mts655
Férőhely:  4 szoba
Tapolca Malom-tó Vendégház
Szálláskód:  mts656
Férőhely:  22
Tapolca Mónika Vendégház
Szálláskód:  mts657
Férőhely:  12+4
Tihany Tihanyi Levendula Erdei Iskola
Szálláskód:  mts659
Férőhely:  37
Zalacsány Pálos Vendégház és Borház
Szálláskód:  mts666
Férőhely:  10
Zalacsány Batthyány Kastélyszálló****
Szálláskód:  mts667
Férőhely:  28 szoba
Zalacsány Batthyány Kúria & Golf Resort****
Szálláskód:  mts668
Férőhely:  20 szoba
Zalaszántó Turul Vendéglő és Panzió
Szálláskód:  mts669
Férőhely:  8

Séták, kirándulások, túrák, túracélpontok

Séták, kirándulások, túrák
Badacsony vasúti megállóhely Bazaltmesék a Badacsonyból
Badacsony, A Kisfaludy-ház feletti parkoló Badacsony 360
Badacsonyörs - Révfülöp A Káli-medence délnyugati karéja
Badacsonytördemic - Badacsony A Badacsony szoknyáján és kalapján
Badacsonytördemic - Nagyvázsony 47 km Országos Kéktúra (OKT-06)
Balatonakali-Dörgicse vasútállomás - Balatonakali-Dörgicse vasútállomás Balaton-felvidéki dimbes-dombos kalandozás
Balatonalmádi A Balaton-partról a királynék városába
Balatonalmádi - Káptalanfüred túra 9 km Kilátótól kilátóig a vörös homokkövön
Balatonalmádi, vasútállomás - Káptalanfüred, vasúti megállóhely Kilátótól kilátóig a vörös homokkövön
Balatonberény - Balatonszentgyörgy A Balatontól a Csillagvárhoz
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút (Balatonfenyves GV állomás)
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút (Imremajor megállóhely)
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút (Pálmajor megállóhely)
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút (Somogyszentpál állomás)
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút (Somogyszentpál felső megállóhely)
Balatonfenyves Balatonfenyvesi kisvasút
Balatonfüred, Arácsi népház buszmegálló (Balatonarács) - Balatonfüred vasútállomás Kirándulás a Koloska-völgybe
Balatongyörök, Szépkilátó buszmegálló Panorámavadászat a Keszthelyi-hegységben
Barnag - Vöröstó túra 7 km Gerinctúra a Balaton-felvidék peremén
Csopak, Községháza buszmegálló - Felsőörs, autóbusz-váróterem buszmegálló Az ősemberek nyomában
Dörgicse Templomromok és panorámák Dörgicse körül
Fonyód, körtúra 6 km Kirándulás a fonyódi magaspart hullámain
Gyenesdiás külterület, Nagy-mező Nagy-mező–Büdöskút-kör
Gyenesdiás, körtúra 6 km Geotúra a vadlányokkal
Gyulakeszi A Csobánc felfedezőútja
Gyulakeszi, posta buszmegálló - Badacsony vasúti megállóhely Négy vulkán túrája
Kapolcs, autóbusz-váróterem Kalandozás a Fekete-hegy tavai között
Keszthely - Tapolca 27 km Országos Kéktúra (OKT-04)
Kisapáti, autóbusz-váróterem A sárkány és az orgonák
Nagyvázsony - Városlőd 23 km Országos Kéktúra (OKT-07)
Nagyvázsony, Kinizsi vár - Városlőd, vasútállomás Nagyvázsony - Városlőd (OKT-07.)
Nemesvita, autóbusz-forduló buszmegálló A krokodil és a rejtélyek völgye
Rezi, autóbusz-váróterem buszmegálló Rezi várában
Sümeg - Keszthely 45 km Országos Kéktúra (OKT-03)
Szentbékkálla A fekete-hegyi lávató peremén
Szentbékkálla, körtúra 3 km Körséta a szentbékkállai kőtengerhez
Szigliget, körtúra 5 km Szigligeti tanséta
Tapolca - Badacsonytördemic 17 km Országos Kéktúra (OKT-05)
Tapolca-Badacsonytördemic Tapolca - Badacsonytördemic (OKT-05.)
Tihany Tihanyi kis kör
Tihany Tihanyi nagy kör
Tihany, delta elágazás buszmegálló - Tihany, hajóállomás Tihany mediterrán ösvényein
Tihanyrév, hajóállomás buszmegálló - Tihanyrév, hajóállomás buszmegálló Tihanyi hangulatok révtől révig
Vállus, autóbusz-forduló buszmegálló A Szent Miklós-völgy rejtélyei
Vonyarcvashegy, vasútállomás bejárati út buszmegálló Túra az erdős riviérára
Zalaszántó, Ádám utca buszmegálló Buddha, várpanoráma és halomsírok nyomában
Zamárdi vasúti megállóhely - Szántód-Kőröshegy vasútállomás Zamárdi kincsei
Zánka-Köveskál vasútállomás - Szentantalfa, autóbusz-váróterem Panorámatúra a Hegyestűre
Látnivalók, túracélpontok
Alsóörs Csere-hegyi kilátó, Alsóörs - Túracélpont
Alsóörs Somlyó-hegyi kilátó, Alsóörs - Túracélpont
Badacsonytomaj Folly Arborétum, Badacsonytomaj - Túracélpont
Badacsonytomaj Egry József-kilátóhely, Badacsonytomaj - Túracélpontok II.
Badacsonytomaj Hertelendy-emlékkő, , Badacsonytomaj - Túracélpontok III.
Badacsonytomaj Ranolder-kereszt, Badacsonytomaj, kilátóhely - Túracélpontok III
Badacsonytomaj Tördemici-kilátóhely, Badacsonytomaj - Túracélpontok I
Badacsonytomaj Kisfaludy kilátó, Badacsonytomaj - Túracélpont
Balatonalmádi Óvári Messzelátó (kilátó), Balatonalmádi - Túracélpont
Balatonboglár Xantus János Gömbkilátó, Balatonboglár - Túracélpont
Balatonfüred Tamás-hegyi kereszt, Balatonfüred, kilátóhely - Túracélpont
Balatonfüred Tagore sétány, Balatonfüred
Balatonfüred Lóczy-barlang, Balatonfüred - Túracélpont
Balatonfüred Jókai-kilátó, Balatonfüred - Túracélpont
Balatonfüred Jókai kilátó, Balatonfüred - Túracélpont
Balatonfüred Koloska-völgy, Balatonfüred - Túracélpont
Balatongyörök Szépkilátó és Római-forrás, Balatongyörök -  Túracélpont
Balatongyörök Batsányi-kilátó, Balatongyörök - Túracélpont
Balatongyörök Bél Mátyás-kilátó, Balatongyörök - Túracélpont
Balatonhenye A Botos-hegy felhagyott kőbányája Balatonhenye, kilátóhely - Túracélpont
Balatonszentgyörgy Csillagvár, Balatonszentgyörgy - Túracélpont
Csobánc Vár-kút (Csobánc) - Túracélpont
Csobánc Csobánc vára - Túracélpont
Csopak Madárles és Csillagvárta, Csopak - Túracélpont
Fenékpuszta Diás-sziget, Fenékpuszta - Túracélpont
Fonyód Várhegyi kilátó, Fonyód - Túracélpont
Fonyód Sipos-hegyi kilátó, Fonyód - Túracélpont
Gyenesdiás Festetics Állatpark, Gyenesdiás - Túracélpont
Gyenesdiás Festetics-kilátó, Gyenesdiás - Túracélpont
Hegyesd Hegyesdi várrom - Túracélpont
Hegymagas Szent György-hegy, kilátóhely, Hegymagas - Túracélpont
Hegymagas Ify-kápolna, Hegymagas - Túracélpont
Káptalantóti, Badacsonytomaj Tóti-hegy - Túracélpont
Köveskál Eötvös Károly kilátó, Köveskál - Turacélpont
Lesencefalu Alsó-szőlőhegyi kilátóhely, Lesencefalu, kilátóhely - Túracélpont
Lesencetomaj Kő orra, Lesencetomaj, kilátóhely - Túracélpont
Mencshely Kossuth-kilátó és Vulkán tanösvény, Mencshely - Túracélpont
Mindszentkálla Kopasz-hegy, Mindszentkálla, kilátóhely - Túracélpont
Monostorapáti Almádi monostor, Monostorapáti - Túracélpont
Nagyvázsony Kab-hegyi (Kinizsi Pál) kilátó, Nagyvázsony - Túracélpont
Nagyvázsony Kinizsi-vár, Nagyvázsony - Túracélpont
Nagyvázsony Tálodi kolostor és templom romjai, Nagyvázsony - Túracélpont
Nemesgulács Gulács csúcs, kilátóhely, Nemesgulács - Túracélpont
Pécsely Zádor-vár, Pécsely - Túracélpont
Pula Szent Ilona templom romja, Pula (Nagyvázsony) - Túracélpont
Rezi Rezi vár - Túracélpont
Salföld Salföldi pálos kolostor romja - Túracélpont
Salföld Csönge-hegyi kilátó, Salföld - Túracélpont
Siófok Siófoki Víztorony, kilátó - Túracélpont
Sümeg Őskori kovabánya, Sümeg - Túracélpont
Sümegprága Sarvalyi erdő, Sümegprága - Túracélpont
Szigliget Óvár-kilátó, Szigliget - Túracélpont
Szígliget Avasi templomrom, Szígliget - Túracélpont
Tihany Barátlakások - Túracélpont
Tihany Apáti templom, Tihany - Túracélpont
Tihany Tihanyi Belső-tó - Túracélpont
Tihany Őrtorony-kilátó - Tihany - Túracélpont
Tihany Hármashegyi-kilátópont, gejziritkúp, Tihany - Túracélpont
Tihany Szélmarta-sziklák, kilátóhely, Tihany - Túracélpont
Uzsa Kecskevár-kilátó, Uzsa - Túracélpont
Vállus Láz-tetői kilátó Vállus - Túracélpont
Veszprémfajsz Kálvária-kilátó, Veszprémfajsz - Túracélpont
Vonyarcvashegy Berzsenyi-kilátó, Vonyarcvashegy - Túracélpont
Vonyarcvashegy Padkűi kilátó, Vonyarcvashegy - Túracélpont
Zalaköveskút Teréz Anya kilátó, Zalaköveskút - Túracélpont
Zalaszántó Tátika vára, Zalaszántó - Túracélpont
Zamárdi Kőhegyi Kilátó, Zamárdi - Túracélpont

További túraajánlatok, túracélpontok


Ha egy másik településen érdeklődik szálláslehetőség után, akkor falutur.hu Nagy Szálláskatalógus.
Szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok










Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain



Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!