Márianosztra - falusi turizmus

Pest megye

Neve eredetileg Nostre volt, mely egyesek szerint szláv eredetű személynév, míg mások szerint a latin in nostre (a sajátból) kifejezésből ered Nagy Lajos király adománylevele után. Míg a Mária előnevet 1759-ben az itteni kolostor templomában 1759-ben elhelyezett czestochowai Fekete Mária-kegykép után kapta. Mai jelentése latin–olasz nyelven: a Mi Máriánk.

Márianosztra

Márianosztra Magyarok Nagyasszonya templom
Magyarok Nagyasszonya templom és a börtön

Miért falusi turizmus?

Napjaink élménygazdaságában egyre többen ismerik fel, hogy a stresszes mindennapok testi-, lelki- és szellemi fáradalmainak kipihenésére nem feltétlenül egy zsúfolt nagyváros vagy tömegturisztikai célpont a legalkalmasabb, ezért sokszor falun keresik a vidék romantikáját, az autentikus kultúrát, gasztronómiát, a csendet és nyugalmat, illetve azokat az aktív kikapcsolódási lehetőségeket, amelyeknek a vidék kiváló teret adhat.

A hagyományos mezőgazdasági tevékenységek visszaszorulása miatt, a vidéki régióknak Európa szerte a fiatalok nagyvárosokba vándorlásával és a falvak elnéptelenedésével kell szembenézniük. A falusi turizmus lehetséges megoldást kínálhat az elveszett gazdasági lehetőségekre és a mezőgazdaság csökkenésével járó népességcsökkenéssel kapcsolatos problémák megoldására is. Ezért Európában számos kormány és regionális hatóság fogadta el a falusi turizmust, mint lehetőséget a vidéki térségek felzárkóztatására.

A falusi turizmus fogalma az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult.

- új ismeretek, készségek (például kézműves foglalkozáson, szüreten vagy tájházban elsajátított tudás),
- esztétikum (például egy festői vidéki tájban vagy egy szüreti felvonulás népviseleteiben való gyönyörködés élménye), - együttlét, társaság (például egy falusi portán), - újdonság (új tevékenységek kipróbálásából adódó élmény),
- egzotikum (például egy városban élő turista kultúrájától szignifikánsan különböző kultúrájú falusi miliő megismerése által létrejött élmény),
- relaxáció (csendes, nyugodt környezetben vagy egy kis vidéki fürdőben való pihenés élménye),
- kihívás, izgalom, kaland (hegyi-, kerékpáros- vagy lovastúrán való részvétel, traktorvezetés kipróbálása),
- szolgáltatás minősége (a falusi szállás-, vendégfogadó- és vendéglátó helyek minősége, a vendégfogadó viselkedése),
- személyes részvétel (például egy szüreten, aratáson, lekvár főzésen),
- hasznos tevékenység (helyi termék elkészítésében való részvétel, egészségmegőrzés),
- boldogság (önmagában a feltöltődés által, esetleg gyökerekhez, származási helyhez való visszatérés).

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

kolostor és templom (Nagy Lajos építtette 1352-ben)
börtönmúzeum
Magyarok Nagyasszonya-bazilika
Kálvária és kápolna, kb. húsz perc gyalogút a központból
Faluház (múzeum és miniskanzen jellegű tájház)
Szob–Nagybörzsöny erdei vasút
Mária-kút, Szob felé, az országút mentén
Zuvár romjai, nehezen megközelíthető, csekély várrom

Forrás: Wikipédia


Márianosztra Börtönmúzeum
Márianosztra, Börtönmúzeum

Márianosztra a Google térképen



Falusi turizmus szálláshelyek - Márianosztra környékén




Szállások helyben és a környéken

Bernecebaráti Domszky Pál Erdei Iskola és Matracszállás
Szálláskód:  mts010
Férőhely:  30
Bernecebaráti Öregerdő Turistaház
Szálláskód:  mts009
Férőhely:  40
Diósjenő Turistaház Diósjenő
Szálláskód:  mts018
Férőhely:  22
Diósjenő (Szokolya) Szénpataki Kulcsosház
Szálláskód:  mts019
Férőhely:  33
Hont Kútbereki Turistaház, Matracszállás és Nomád Táborhely
Szálláskód:  mts041
Férőhely:  20
Katalinpuszta Katalinpusztai Kirándulóközpont - Erdei Iskola és Turistaszállás
Szálláskód:  mts043
Férőhely:  4+2 apartmanok
Kemence Kiss Vendégház
Szálláskód:  mts045
Férőhely:  6
Királyháza (Kemence) Királyházai vendégházak (Alsó-Királyháza)
Szálláskód:  mts051
Férőhely:  16
Királyháza (Kemence) Királyházai vendégházak (Felső-Királyháza)
Szálláskód:  mts052
Férőhely:  16
Kóspallag Börzsönyi Szabadidő Központ
Szálláskód:  mts055
Férőhely:  legalább 25
Kóspallag Kisinóci Turistaház
Szálláskód:  mts057
Férőhely:  38
Kóspallag Málnáskert Vendégház
Szálláskód:  mts056
Férőhely:  16
Márianosztra Márianosztrai Fogadóépület és Szálláshely
Szálláskód:  mts061
Férőhely:  19
Nagybörzsöny Kisirtáspusztai hegyi menedékházak és sátorhely
Szálláskód:  mts073
Férőhely:  30+70
Nagybörzsöny Malomkert Panzió
Szálláskód:  mts074
Férőhely:  legalább 76
Nagybörzsöny Toboz Kulcsosház
Szálláskód:  mts072
Férőhely:  28
Nagyoroszi Pénzásási Erdei Turistaház és sátorhely
Szálláskód:  mts078
Férőhely:  32
Nagyoroszi Wenckheim vendégház
Szálláskód:  mts079
Férőhely:  20
Nógrád Jó Pásztor Apartmanház
Szálláskód:  mts080
Férőhely:  2 ap = 5
Nógrád Tulipán Vendégház (Nógrád)
Szálláskód:  mts081
Férőhely:  4
Szokolya Nagy-Hideg-hegyi Sí- és Túraközpont
Szálláskód:  mts116
Férőhely:  legalább 42
Szokolya, Királyrét Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont (Királyrét)
Szálláskód:  mts117
Férőhely:  51
Szokolya-Királyrét Tóvik vendégház
Szálláskód:  mts118
Férőhely:  13

Séták, kirándulások, túrák, túracélpontok

Séták, kirándulások, túrák
Diósjenő, Arany János út buszmegálló Diósjenő – Závoz-nyereg kis kör
Diósjenő, Arany János út buszmegálló Diósjenőről a Csóványosra
Diósjenő, Szabadság út buszmegálló Túra a Kámor elvarázsolt erdejében
Diósjenő, vasútállomás Csóványos extrákkal - a börzsönyi vadon oldalgerincein
Diósjenő, vasútállomás - Kemence, buszmegálló Az ősvulkán kalderaperemén - Börzsöny-átszelés egy ritkán járt terepen
Diósjenő, vasútállomás - Királyrét, buszmegálló Börzsönyi csúcstámadás - a Csóványos-félkör
Drégelypalánk, vasútállomás Zarándoklat Drégely várába
Drégelyvár vasútmegálló Múltidéző körtúra a Drégelyvárhoz
Katalinpuszta - Tanösvény Gyadai tanösvény
Kemence körtúra - 10 km A börzsönyi vadon északi kapujában
Kemence, buszmegálló - Királyrét, buszmegálló Elveszett világ a Börzsöny mélyén
Kemence, Ifjúsági Tábor Kalderatúra a Börzsöny szentélyében
Kemence, Vasút múzeum Élet a rengetegben az Északi-Börzsöny mélyén
Királyháza, körtúra - 14 km A Magas-Börzsöny északi gerincein
Királyrét - Nagymaros - 24 km A Börzsöny szívéből a Dunakanyar D betűjébe
Királyrét - Perőcsény, autóbusz-forduló (kocsma) Átkelés az óriásvulkán csúcsain
Királyrét (Szokolya) Királyrétről a Bajdázói-tóhoz - erdei túra kerekesszékkel
Királyrét (Szokolya) Királyrétről az ősvulkán déli palástjára
Királyrét, körtúra - 19 km A Magas-Börzsöny csúcsköre
Királyrét, Szokolya - 5 km Királyréti élményséta
Kisirtáspuszta - Nagybörzsöny - 18 km A nyugati végekről a Magas-Börzsönybe
Kisirtáspuszta, kisvasúti állomás - Nagybörzsöny, községháza buszmegálló Ízig-vérig Börzsöny - a kisvasúttól a vadonba
Kóspallag Kóspallagi körtúra történelmi kalandokkal
Kóspallag, családbarát túra - 5 km Legendák nyomában a romok között
Kóspallag, Kisinóc, turistaház - Márianosztra, buszmegálló Variációk egy témára: a dél-börzsönyi kilátások
Kóspallag, Kisinóci turistaház Inóci nagy kör kisvasútérintéssel
Márianosztra, körtúra - 17 km A Dél-Börzsöny legszebb csúcsain
Márianosztra, Nagyirtáspuszta, kisvasút-állomás - Kisirtáspuszta, kisvasút-állomás Nagyirtásról Kisirtásra panorámás vulkáni kúpokon
Nagybörzsöny, főtéri buszmegálló - Nagymaros, kompállomás Duna menti dombokon
Nagybörzsöny, községháza buszmegálló Nagybörzsönyi kör a kisvasutak nyomában
Nagybörzsöny, községháza buszmegálló - Márianosztra, autóbusz-forduló buszmegálló Félreeső kilátások útja
Nagyírtáspuszta - Letkés - 10 km A kisvasúttól az Ipoly völgyébe
Nagyoroszi, kerékpáros körtúra - 48 km Börzsönyi kerékpáros túra a Nagy-völgyben
Nógrád Nógrádról a Magas-Börzsönybe
Nógrád - Becske 59 km Országos Kéktúra (OKT-18)
Nógrád, Nagy-Hideg-hegyi menedékház Körtúra a Központi-Börzsöny vulkáni peremén
Perőcsény Kirándulás a kaldera peremén
Perőcsény - Nagybörzsöny - 13 km A Börzsöny kalderaperemén
Szendehely, körtúra - 17 km A Naszály színe-java
Szokolya, Királyrét Királyréti élményséta
Szokolya, Királyrét buszmegálló Turistaházak háromszöge: Királyrét – Nagy-Hideg-hegy – Kisinóc
Túracélpontok
Diósjenő Csehvár - Túracélpont
Diósjenő Csóványosi Kilátó, Diósjenő - Túracélpont
Diósjenő Foltán-kereszt, Diósjenő - Túracélpont
Diósjenő Diósjenői pincesor - Túracélpont
Diósjenő Jenői-tó, Diósjenő - Túracélpont
Diósjenő Három-hárs gerinc kilátóhely, Diósjenő - Túracélpont
Drégelypalánk Drégely vára - Túracélpont
Drégelypalánk Drégely vára - Túracélpont
Hont Honti szakadék - Túracélpont
Kemence Nagy-Mána kilátóhely, Kemence - Túracélpont
Kóspallag Kilátóhely Nagy-Sas-hegy, Kóspallag - Túracélpont
Kóspallag Kilátóhely Sós-hegy, Kóspallag - Túracélpont
Kóspallag Kilátóhely Nagy-Sas-hegy oldalcsúcsa, Kóspallag - Túracélpont
Márianosztra Kopasz-hegy, kilátóhely, Márianosztra - Túracélpont
Nagybörzsöny Nagy-rét, kilátóhely, Nagybörzsöny - Túracélpont
Nagybörzsöny Salgóvár kilátóhely és várrom, Nagybörzsöny - Túracélpont
Nagybörzsöny Hanák-rét, kilátóhely, Nagybörzsöny - Túracélpont
Nagybörzsöny Holló-kő, kilátóhely, Nagybörzsöny - Túracélpont
Nagybörzsöny Gömbölyű-kő, kilátóhely, Nagybörzsöny - Túracélpont
Nógrád Nógrádi vár - Túracélpont

Falusi turizmus szálláshelyek - Márianosztra


Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.


A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok











Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain

Googlekeresés a világhálón


Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!