Mátraverebély |
| Falusi turizmus - a falu turizmusa |
A szállás térkép kicsinyíthető, nagyitható, az egérrel mozgatható, átváltható domborzatra, műholdas képre |
||||
|
|
|
| "A mai templom helyén a 13. században már állt egy kis, román stílusú templomocska (először 1329-ben és 1331-ben említették), amelynek az alapfalai a mai templom hajójának északkeleti részén kerültek elő. A tatárjárás során (1241) megrongálódott templomot délnyugat felé megtoldották, a 13. század végén oldalkápolnákat építettek a román épületrészhez.
A 14. század utolsó harmadában a falu akkori birtokosa, Verebi Péter erdélyi alvajda a román stílusú épületet elbontatta, és jelentősen bővíttette, átépíttette a korábbi templomot. Elkészültek a ma is meglévő fő- és oldalszentélyek, a hajót beboltozták. A templomot háromhajóssá alakították, az építmény déli részén kápolnát emeltek, s ugyanekkor készítették el az oldalfal két gótikus kapuját is. A templom búcsúengedélyt, a község pedig a búcsú napjára vásártartási jogot kapott (1398).
A 18. század végén alakították át barokk stílusban a templom belsejét. Lux Kálmán tervei szerint történt műemléki helyreállítása (1914-1917). Újabb helyreállítását (1961-1963) követően az ezredfordulón a tetőszerkezet felújítására került sor. ..." Forrás: www.matraverebely.hu |
|
Mátraverebély temploma |
|
Szabadtéri oltár Szentkúton |
Szállás a környéken |
A Nagy Szálláskatalógus - KLIKK! |
Falusi Turizmus Centrum szállás, utazás katalógus |
||
Észak-Magyarország |
Alföld |
Dunántúl |
![]() FALUSI TURIZMUS CENTRUM 1074 Budapest, Dohány u. 86. Telefon/fax: 321-2426 * Mobil: 0630-6353-186, 0630-6329-737 |
| Tudjon meg többet a Széchenyi Pihenőkártya elfogadásáról! |
Legyen Ön is partnerünk, Széchenyi Pihenőkártya elfogadó! | |
![]() |
||
|
||
|
|
||
A zászlós számláló indítása: 2011 március 24. (tovább: Részletes statsztika) |
|
|
Falusi Turizmus Centrum *** 1074 Budapest, Dohány utca 86 *** 0630-6353-186 *** Adó szám: 28437204-242 |