Szurdokpüspöki

Falusi turizmus - a falu turizmusa

falutur szállás  Falusi Turizmus Centrum partner szállás   egyéb szállás  Egyéb szállás Magyarországon

A szállás térkép kicsinyíthető, nagyitható, az egérrel mozgatható, átváltható domborzatra, műholdas képre







Hosszú hétvégék, Karácsony, Szilveszter



Google forditógép


A település nevének első része az itt található hegyek közötti szurdokszerű völgyből ered, mivel a község ennek a szurdoknak a bejáratánál fekszik. A “püspöki” az egykori tulajdonost jelöli, ugyanis a falu egyike annak a 10 településnek, melyeket Szent István 1004-ben adományozott az általa alapított Egri Püspökségnek.

A község 1288-ig egyházi birtok, majd világi földesurak: Rédeyek, Tariak, Kompolthyak, Báthoryak birtokolták.

A török korban ezen a vidéken húzódott a hódoltság határa, ezért a falu csaknem teljesen elnéptelenedett.

A XIX. század közepéig a lakosság szinte kizárólag a mezőgazdaságból élt. Ekkor itt is elkezdődött az iparosítás. 1869-ben szabályozták a Zagyvát. A község határában megépült a Hatvan-Losonc vasútvonal. A Szurdok-völgyben kőbányát nyitottak, kőzúzóval, kisvasúttal. Feljebb a völgyben kovaföldbánya létesült, a vasút mellé feldolgozó üzemet építtetett a Kovaföld Rt.

A község összeépült Zagyvaszentjakabbal, majd 1926-ban egyesült a két település.

Forrás: www.szurdokpispoki.hu
   Szurdokpüspöki a Mátra hegység lábánál, a Zagyva völgyében fekszik, ott ahol a folyó völgye a hegyek közül kilépve kiszélesedik. Keletről a Mátra nyugati nyúlványa (Muzsla 805 m, Nagy-Koncsúr 640 m, Kis-Koncsúr 594 m, Istenfa-tető 444 m), délről a Nagy-Hársas (509 m), nyugatról pedig a Cserhát hegység dombokká szelídülő lankái határolják .   

Szállás a környéken




A Nagy Szálláskatalógus - KLIKK!




Falusi Turizmus Centrum szállás, utazás katalógus



Észak-Magyarország



Alföld



Dunántúl




falusi turizmus szállás

FALUSI TURIZMUS CENTRUM
1074 Budapest, Dohány u. 86. Telefon/fax: 321-2426 * Mobil: 0630-6353-186, 0630-6329-737




Tudjon meg többet a Széchenyi Pihenőkártya elfogadásáról!
falutur
  Legyen Ön is partnerünk, Széchenyi Pihenőkártya elfogadó!


szállásadó


Google keresés a falutur.hu honlap család oldalain Google keresés a világhálón
Google





A zászlós számláló indítása: 2011 március 24. (tovább: Részletes statsztika)

free counters
datanet.hu/ftur statisztika


falutur.hu statisztika



eXTReMe Tracker falusi turizmus hu
Falusi Turizms Centrum


Falusi Turizmus Centrum *** 1074 Budapest, Dohány utca 86 *** 0630-6353-186 *** Adó szám: 28437204-242