Velemér - falusi turizmus

Szállás a szlovén határnál. A faluban - ismereteink szerint - 3 falusi vendégfogadó (magánszállás) van.

Vas megye

...Magyarország nyugati határán, Vendvidék, Vasi-Hegyhát és a Zalai-dombság által határolt háromszögben Hetés tájegység északnyugati szegletében lelhető meg a domborzati térképeken. A völgyet, amelyben Velemér (Magyarszombatfával és a hozzá csatolt Gödörházával egyetemben) megtalálható, a reformáció óta Zürich-völgynek is nevezték. Ma is gyakran említik Belső Őrségként, ami annak az emléke lehet, hogy nem a Szalaőrök vidékéhez, hanem a Kerka köré szerveződő őrséghez tartozott. Ma az Őrségi Nemzeti Park részét képezi. Környező települések: Magyarszombatfa, Szentgyörgyvölgy és Felsőszenterzsébet. A településen átfolyó kis patakocskát korábban Velemér-pataknak nevezték, a mai térképeken Szentgyörgyvölgyi-patak néven azonosítható...

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

Szentháromság-templom
Az őrségi építkezés, jellegzetes csűr Velemér Fő utcáján
Tanösvények. Az Őrségben található több tanösvény és kulturális útvonal. Ilyen az Őrizők útja, a Fürge cselle tanösvény, a Szent Márton út, a Dél-Dunántúli Kéktúra (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra), valamint a Sárgaliliom tanösvény - amely utóbbi Veleméren vezet keresztül és az itt őshonos virágról kapta a nevét.
A Sindümúzeum. Az őrségi jelkincs eredetét és a székely írással való kapcsolatát kutatja és mutatja be.
A református templom
Önkormányzati tájház

Forrás: Wikipédia



Velemér a Google térképen



Falusi turizmus szálláshelyek - Velemér






Ha egy másik településen érdeklődik szálláslehetőség után, akkor falutur.hu Nagy Szálláskatalógus.
Szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.



Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok










Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain



Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!