Garáb - falusi turizmus szállás

Garáb panoráma
Garáb

Garáb község Nógrád megyében, a Pásztói járásban.
A Cserhátvidék egyik legszebb, legmagasabban fekvő, zsáktelepülése, amely a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet területén fekszik. Pásztó és Szécsény között kb. félúton helyezkedik el, Budapesttől kb.75 km-re fekszik. A turisták által is kedvelt környezet erdőségek, források és régi vulkáni hegyek között húzódik 375 méter tengerszint feletti magasságban. A nyugodt környezet, amely tiszta levegővel párosul, sok pihenni vágyót vonz ide. Az Országos Kéktúra útvonala is a környező hegyek között halad (Hármashatár hegy 516 m, Nagykő-tető 551 m, Macska-hegy 574 m, Purga-hegy 575 m, és a kilátóval ellátott Tepke 567 m).

Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

A községben 1171-ben premontrei apátságot alapítottak. A Garábi apátság 1436-ban elnéptelenedett, de néhány fala még 1797-ben is állt. Az apátság birtokait később a jezsuiták kapták meg, akik felépítették a mai kis templom elődjét. Ezt 1788-ban felújították, majd a Historia Domus szerint 1804-ben újjáépítették. 1920-ban leégett, akkor tornyát is fel kellett újítani.

Garáb
Garáb, templom az apátság helyén

Garáb a Google térképen







Garáb, utcarészlet
Garáb, utcarészlet

Falusi turizmus szálláshelyek - Garáb


Sajnos átmenetileg nincs aktív szállásadó partnerünk a településen.
Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..
Egyéb igénye szerint a szálláskereséshez használhatja a speciális szálláskeresőt.

Falusi Turizmus Centrum szállás a környéken


A szállásokról általában

A szállás fogalomkörébe turisztika szempontból sok kifejezés forog közszájon és a neten. Hogy melyik kifejezés alatt mit értsünk, erről bővebben a szállástípusok oldalon olvashat részletesen. Javaslat, a szálláskeresésnél pontosabb találati listát kapunk, ha az elképzelésünknek megfelelő, a szállástípus oldalon is szereplő kifejezéseket használjuk.

A szállás milyenségére további tájékoztatást ad a szállásminőség oldal.

Gyors megoldás a szálláskeresésnél!

A katalógus oldalon, két kattintással megtudható, hogy egy településen van-e szálláslehetőség. Ha egy település nevét nem találja, ott - ugyan a szálláskatalógust folyamatosan frissítjük, az ismereteink szerint - nincs szálláshely.

  • Kattintson a szálláskatalógus ABC menüjére,
  • Kattintson a szálláskatalógus menüben a keresett településre.
Szálláskeresésre választhaó a hagyományos katalógus, ahol - szálláslehetőségtől függetlenül - mind a ~3300 hazai település fel van tüntetve.

Települések ABC szerint, a településen található szállások

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V Z


A katalógusba jelentkezés ide kattintva ingyenes!



Kereshet szállást térképen

Település és tájegységi térképeken is ide kattintva könnyen talál szállást. Az "összes szállástérkép" oldalon a kívánt térképet kiválasztva, a megjelenő térkép bal felső sarkában megnyíló menüben már gyorsan navigálhat.

Tanácstalan? A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.

Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok










Googlekeresés a falutur.hu honlapcsalád oldalain



Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!