Lovas - szállás

Veszprém megye

Lovas község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban.
Lovas a Balaton északi partján, a Királykút völgyének kapujában fekszik. Közvetlen szomszédai Paloznak, Felsőörs és Alsóörs. Nyugaton az Öreghegy és a Kishegy szőlőskertjei övezik. A két hegy között folyik a Lovasi-Séd, amelynek vize évszázadokon keresztül több malomnak nyújtott energiát. Ezt a részt ma is Malomvölgynek nevezik. A falun római kori út húzódik keresztül.


Látnivaló, nevezetesség, kirándulás, program

A község területén murvabányászat közben a régészek őskori festékbányát találtak, amelyet az emberiség történetének egyik legősibb festékbányájának tartanak.
A település másik nevezetessége a 13. századi, Szűz Mária Szent Neve tiszteletére emelt Árpád-kori templom.
Forrás: Wikipédia



Lovas a Google térképen



Szomszédos települések: Felsőörs, Alsóörs, Palóznak, Veszprémfajsz



A településen - tudomásunk szerint - 33 szállás közűl lehet választani.

A településről, a szállásokról bővebben: www.falutur.hu/lovas/

Falusi turizmus szálláshelyek


Jelenleg nincs aktív Falusi Turizmus Centrum partnerszállás a településen.


Szállások a Google térképén

Szálláshelyek a Google ajánlataiból:

Levendula Vendégház
Lovas, Ady Endre u. 8.
+36 20 553 6604

Kishalász Vendégház
Lovas
+36 30 370 0818

Kemenes Porta
Lovas, Fő u. 11.
+36 87 475 119

További szálláskatalógus oldalak

Szálláskatalógus térképek

Balaton - szállás

Bakony - szállás

Veszprém és környéke - szállás


Ha egy másik konkrét települést keres, akkor tájékozódhat falutur.hu Nagy Szálláskatalógusban..

Egyéb igénye szerint - ha például egy meghatározott létszám utazásához keres szállást - akkor a használhatja a speciális szálláskeresőt.

A Falusi Turizmus Centrumtól közvetlenül is érdeklődhet.


Kérdezzen bátran, mi korrektül válaszolunk!



Szállástípusok, elnevezések, fogalmak hivatalosan és a köztudatban

  • ágy
  • egyéb szálláshely
  • falusi szálláshely
  • kemping
  • kikötő
  • közösségi szálláshely
  • magánszálláshely
  • nyaralóhajó-szálláshely
  • panzió
  • a szálláshely ágyainak a száma
  • a szálláshely befogadóképessége
  • a szálláshely fogalma
  • szálloda
  • szoba
  • üdülőháztelep
  • fizetővendéglátóhely
  • ifjúsági szálló
  • turistaház
  • üdülő
  • közösségi, szabadidős szálláshelyek fajtái:
    Üdülő
    Gyermek- és ifjúsági tábor
    Nomád táborhely
    Hegyi menedékház
    Bivakszállás
    Pihenőház
    Diákotthon - az oktatási szorgalmi időben, vagy azon túl fogad vendéget
    Kollégium - az oktatási szorgalmi időben, vagy azon túl fogad vendéget
Bővebben


A családbarát, gyermek, vagy bababarát szállásnál elvárható hogy

  • a család létszámának legyen megfelelő a szállás mérete,
  • legyen eléggé tagolt, szeparált az igénybe veendő apartman, vagy vendégház, szükséges a családnak a megfelelő méretű közös nappali, étkező,
  • ha nem önellátó a szállást akarunk, úgy fontos a rugalmas étkezés biztosítása, legyen mennyíségre megfelelő (kisadag, normál adag), ne legyen a vendég szűk időkorlátok közé szorítva,
  • szállástípustól függetlenül szükséges a korosztályoknak megfelelő és biztonságosan igénybe vehető program lehetőség a szálláshelyen (pl. amíg a szülök pihennek, a gyerekek a szülők zavarása nélküli biztonságos játszóhely ki van alakítva). Családbarát szálloda, panzió biztosítson gyermekfelügyeletet,
  • a vendég által használható kert, játszótér legyen - külön felügyelet nélkül is - biztonságosan használható. (Pl. ne legyen a kertben érintés, esetleges elfogyasztás esetén mérgező dísznövény, egyéb növényzet ültetve)
  • gondolva a kamaszkorúakra is, számukra is szerveznek korosztályos gyalogos, kerékpáros túrát, ismeretterjesztő sétát, de a csecsemőkhöz is legyen kérhető néhány órás felügyelet.

A "Családbarát Hely Tanúsító Védjegy olyan minősítési lehetőség a pályázó munkahelyek és szolgáltató helyek számára, amelynek elnyerésével a tanúsítvány birtokosa hiteles és minőségi értékelést kap a családbarát működésről."
Forrás: csalad.hu

"all inclusive", "wellness", "fitness"

Az all inclusive szolgáltatás lényege ugyan a korlátlan fogyasztás, de általában kapcsolódik hozzá valamilyen más kiemelten, a szálláshely specialitásának tartott kiegészítő szolgáltatás is.

A wellness szállás jellemzője a többnyire fedett, egész évben rendelkezésre álló medence, s a kapcsolódó szolgáltatások

A fitness szállók erőssége a testedzésre való, az egészség megóvását segítő szolgáltatások.



Szálloda

Előírt fontosabb jellemzője besorolástól függetlenül: a szálloda 80%-ban legalább 12m2-es szoba, telefon, a személyzet 24 órás elérhetősége, napi takarítás, ágyazás, heti ágynemű váltás, textíliák cseréje legalább kétnaponta, ill szükség szerint, legalább kontinentális reggeli, vendégtájékoztatók, információs anyagok biztosítása, a vendég biztonságának megteremtése. (minden szállástípusra érvényes a vendég érkezése előtti fertőtlenítő takarítás és kötelező az ágyneműcsere)

Az ágy méreteinél a szóló ágy legalább 80x190 cm, a duplaágy 160x 190 cm, alvásra alkalmas ágybetét, ágynemű, bútorzat az utazással kapcsolatos személyes holmik tárolására, ülőalkalmatosság ágyanként, asztal, szabad konektorok, sötétítő berendezés, minden szoba fürdőszobás (zuhagy + wc, vagy fürdőkád + wc)

Szálloda (étteremmel). Legalacsonyabb minősítés: *, legmagasabb minősítés: ***** (A besorolás csillagjellel történik)

* A kétágyas szoba min. 12 m2, hetente egyszer vagy vendég érkezéskor kell ágyneműt váltani, a szobában mosdó van, nem kell fakultatív szolgáltatást biztosítani. ** A kétágyas szoba minimum 16 m2, a szobák harmadában fürdőszoba van, 25 pont értékben kell fakultatív szolgáltatást kínálni.

*** A kétágyas szoba minimum 18 m2, többségében vécés fürdőszobával, a szobában asztal, íróasztal, lámpa, tévé, hűtőszekrény található; ágyneműcsere hetente kétszer vagy vendégérkezéskor, törülközőcsere kétnaponta, á la carte étterem, szobaszerviz az étterem nyitva tartása alatt, 90 pontnyi fakultatív szolgáltatás.

**** Az előzőeken túl a szállodának van különterme, a tévéhez távirányítót is adnak, az étteremben legalább tizenkét féle minőségi magyar (!) bort kínálnak, egész napos szobaszerviz, fittnes vagy gyógyászati centrum üzemel, a közös helyiségek légkondicionáltak, 130 pontnyi fakultatív szolgáltatás.

***** A kétágyas szoba minimum 26 m2, 24 órás szobaszerviz, a szobában fürdőszoba fürdőköpennyel és nagyítós tükörrel, minimum 170 pontnyi fakultatív szolgáltatás.

Gyógyszálló

Gyógyszálló. Legalacsonyabb minősítés: **, legmagasabb minősítés: ***** A szállodákra vonatkozó előírások érvényesek a gyógyszállókra is, de itt saját gyógyászati részleget kell fenntartani, ahol önálló vagy más gyógyintézet szolgáltatásait kiegészítő, főként természetes módszereken alapuló szolgáltatásokat nyújtanak orvosi ellenőrzés mellett.

Wellness szálloda

Wellness szálloda. Legalacsonyabb minősítés: ***, legmagasabb minősítés: ***** Az nevezheti magát wellness szállodának, amelyik megfelel legalább egy *** szálloda feltételeinek, és legalább egy beltéri medencével, két szaunával rendelkezik, négyféle szépségápolási lehetőséget, hatféle masszázsszolgáltatást kínál, rendelkezik kardiogéppel, fitneszteremmel és hozzá tartozó oktatóval, minimum négyféle szabadidős, sportolási programot kínál, háromféle kulturális programlehetőséget nyújt, és rendelkezik minimum egy fő wellness végzettségű dolgozóval.

Panzió

Előírt fontosabb jellemzője besorolástól függetlenül: egy ágyas szoba legalább 8m2-es és zuhanyzós, a kétágyas 12m2-es telefon, a személyzet 24 órás ügyeleti elérhetősége, napi takarítás, ágyazás, heti ágynemű váltás, textíliák cseréje legalább háromnaponta, ill szükség szerint, legalább kontinentális reggeli, vendégtájékoztatók, információs anyagok biztosítása, a vendég biztonságának megteremtése.

Az ágy méreteinél a szóló ágy legalább 80x190 cm, a duplaágy 160x 190 cm, alvásra alkalmas ágybetét, ágynemű, bútorzat az utazással kapcsolatos személyes holmik tárolására, ülőalkalmatosság ágyanként, asztal, szabad konektorok, sötétítő berendezés, minden szoba fürdőszobás (zuhagy + wc, vagy fürdőkád + wc)

Panzió. Legalacsonyabb besorolás: III. osztály, legmagasabb besorolás: I. osztály

III. osztály A kétágyas szoba legalább 8 négyzetméter, és tartozik hozzá zuhanyzó és vécé. Reggelit biztosítanak helyben vagy a közvetlen közelben; takarítás, törülközőcsere naponta, ágyazás 2-3 naponta.

II. osztály Az előzőek mellett szabályozható fűtés, értékmegőrzés, szobai hűtő.

I. osztály Minibár, színes tévé és napi törülközőcsere jár a szobához.

Kemping

Előírt fontosabb jellemzője besorolástól függetlenül: legalább segélyhívó telefon, WIFI, (átlagosan) 40 m2-s terület, nemenként hideg-meleg vizes zuhanyzó és mosdó elektromos csatlakozóval, vízöblítéses WC és kézmosási lehetőség. A vendégek részére fedett helyiségben főző-, mosó- és mosogatóhely. Zárt szennyvízelvezetés, elsősegélynyújtásra alkalmas 24 órás recepció, a közös helyiségek és a kemping közterületeinek naponkénti takarítása.

Kemping. Legalacsonyabb besorolás: *, legmagasabb besorolás: **** (csillaggal jelöli a besorolást)

Üdülőháztelep

Előírt fontosabb jellemzője besorolástól függetlenül: Egy vagy két (panzió szobamérettel azonos) hálószoba, szobánként legfeljebb 4 fekvőhellyel, gyermekek számára emeletes ágy használata is megengedett. Felszerelt konyha, egy személygépkocsinak parkolóhely, fürdőszoba fürdőkáddal vagy zuhannyal, textiliákkal, a WC külön vagy a fürdőszobában, fürdőszobával nem rendelkező üdülőházak esetén nemenként elkülönített hideg-meleg vizes közös zuhanyozó és WC.

Üdülőház (üdülüháztelep). Legalacsonyabb besorolás: III. osztály. Legmagasabb besorolás: I. osztály

Közösségi szálláshely

A hálótermi kapacitások legalább 10%-a csak női hálóterem, ágyanként legalább 4 m2 alapterület vagy személyenként 5 m3/fő légtér áll rendelkezésre. Az ágyak mérete legalább 80 × 200 cm és az ágyak hosszanti oldala közötti távolság legalább 75 cm. Emeletes ágy használata megengedett. Az ágyakon ágybetét van, ágynemű. A szobákban csomagtárolási lehetőség. Közös szobákhoz férőhelyenként önálló, zárható csomagtárolási lehetőség.

Egyéb szálláshely

A korábbi szabályozásoktól eltérően a jogalkotó ide sorolta be a külön nem nevesített, illetve a korábbi követelmény-rendszerből kivett (deregulált) turisztikai célú szálláshelyeket.

Általános követelmény: Az egyágyas szoba: legalább 8 négyzetméter, a két- vagy több ágyas: legalább 12 négyzetméter, a harmadik ágytól ágyanként további 4 négyzetméter. A vizesblokk: a vendégek számára elkülönített fürdőszoba/zuhanyozó, legalább kávékonyha főzésére, reggeli jellegű ételek készítéséhez alkalmas berendezéssel (főzőlap, mosogató, asztal, szék) és felszereléssel (edények), a vendégek számára elkülönített hűtőszekrény-használattal.

Ügyeletet a szállásadó vagy megbízottja a helyszínen vagy ügyeleti telefonszám megadásával biztosítja. Takarítás: a vendégszoba legalább hetente egyszer, ágyneműhuzat- és törülközőcserével (ágynemű: 1 db paplan, 1 db párna személyenként, törülköző: 1 db kéztörlő, 1 db nagyméretű törülköző személyenként), illetve az új vendégek érkezése előtt minden esetben, a közösen használt helyiségek takarítása naponta.

A szálláshely-szolgáltató felelőssége a szolgáltatást igénybe vevő személyek vagyoni és személyi biztonságára vonatkozó előírások maradéktalan betartása és betartatása.

Magánszálláshely, mint napjainkban is haszált fogalom

A jogalkotó "nem ismeri", ugyanakkor a köztudatban használt, keresett szállástípus, a korábbi ismeretek alapján jó tudni, hogy ezeken a helyeken milyen szolgáltatás várható.

A követelményekre az "egyéb szállás" általános szabálya vonatkozik.

Nyaralóhajó-szálláshely

Legalább két lakóegységből áll, a követelményekre az "egyéb szállás" általános szabálya vonatkozik.

Turistaszálló, mint napjainkban is haszált fogalom

A jogalkotó "nem ismeri", ugyanakkor a köztudatban használt, keresett szállástípus, a korábbi ismeretek alapján jó tudni, hogy ezeken a helyeken milyen szolgáltatás várható.

Turistaszálló. Nincs külön meghatározott (jogszabályi) besorolási rendszer, a közösségi és az "egyéb szállásokra" vonatkozó szabályokat érdemes a tájékozódásra figyelembe venni. A gyakorlatban azonban találkozhatunk az alábbi (régi) jelölésekkel, meghatározásokkal, tájékoztatással:

Ifjúsági szálló, mint napjainkban is haszált fogalom

A jogalkotó "nem ismeri", ugyanakkor a köztudatban használt, keresett szállástípus, a korábbi ismeretek alapján jó tudni, hogy ezeken a helyeken milyen szolgáltatás várható.

Hasonlóan a turistaszállókhoz, nincs a rendeletben önálló követelményrendszere, a betüjeles osztálybasorolás az iránymutató.

Ifjúsági szálló. Legalacsonyabb minősítés: A osztály, legmagasabb minősítés: C osztály

A. osztály: Nemek szerint elkülönített hálóhelyiségekben ágyanként legalább 4 m2, és 5 m3 légtér áll rendelkezésre, az ágyak mérete legalább 80×190 cm. Nem kell ágyneműt biztosítani, szobában csomagok tárolására lehetőség van. Nemenként elkülönített melegvizes mosdási vagy zuhanyozási lehetőséget kell biztosítani, tíz főre egy-egy nemenként elkülönített WC. A szálláshelyen belül étkezési vagy főzési lehetőség van.

B. osztály: Az előzőek, valamint hálóhelyiségenként legfeljebb nyolc ágy ágyneművel, hozzá tartozó székkel, asztallal. Nemenként 15 főre legalább egy zuhanyozó, 6 főre egy mosdó, 10 főre egy WC.

C. osztály: Az előzőek, de hálóhelyiségenként legfeljebb hat ágy engedélyezett, és jár mellé vállfa és olvasólámpa is. Ágyneműcsere háromnaponként.

Falusi vendégfogadó, vagy falusi venedéglátó

Az egyéb szállásokra vonatkozó szabályoknak felel meg azzal, hogy a FATOSZ (Falusi-Agroturizmus Országos Szövetsége) minősítő rendszere szerint 1-4 "napraforgós" besorolást használ, amit a FATOSZ - kérelemre - minősítő védjeggyel is hitelesíthet.

Fizetővendéglátó

Az egyéb szállásokra vonatkozó szabályoknak felel meg azzal, hogy a MOSZ (Magánszállásadók Országos Szövetsége) minősítő rendszere szerint - újabban - "kororonás" besorolást használ, amit a MOSZ - kérelemre - minősítő védjeggyel is hitelesíthet.

Még találkozhatunk ezzel a régebbi jelöléssel is: osztálybasorolás 1-3 csillaggal, valamint apartman, apartman de lux besorolás is számításba jöhet.

Bővebben

Kiemelt Falusi Turizmus Centrum szállásajánlatok











Szállásadóknak

A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!