A falutur.hu
Nagy Szálláskatalógus
térképen

Szigetköz.


Térképes információ a falusi turizmusról, illetve hotel, panzió, falusi szállás, magánszállás és egyéb szálláslehetőségekről.


A Szigetköz a Győri-medence Duna (Öreg-Duna, Nagy Duna) és a Mosoni-Duna által határolt kistája. Magyarország legnagyobb szigete, melynek területe: 375 km2. Hossza 52,5 km, szélessége átlagosan 6–8 km. A lejtési viszonyok alapján két részre: a Felső- és Alsó-Szigetközre osztható fel.

A Szigetköz közel 400 km2-es területe kiemelkedő jelentőségű nedves élőhely, amelyen az egyedülálló geomorfológiai, klimatikus, talajtani és nem utolsósorban vízháztartási adottságok következtében különösen változatos élőhelyek alakultak ki, lehetőséget teremtve gazdag és sokszínű élővilág megtelepedéséhez.

Flóra
Láperdők
A Szigetközben megtalálható mindháromféle láperdő. A szukcesszió első társulása a dárdás nádtippanos fűzláp (Calamagrostio-Salicetum cinereae), amit a feltöltődő részeken mocsári páfrányos égerláp (Thelypteridi-Alnetum) vált fel. A teljesen feltöltött szakaszon a mocsári sásos égerláp (Carici acutiformis-Alnetum) jelenik meg. Innen a szukcesszió a keményfaligetek felé vezet: a mocsári sásos égerlápból kialakul az égerfaliget (Paridi quadrifoliac-Alnetum), amit a további szárazodással szil–kőris–tölgy ligeterdő (Scillo vindobonensis-Ulmetum) vált fel. Pl:Hédervár - "Vadaskert", Máriakálnok-Arak - "Malomszer", Mosonmagyaróvár - "Parti-erdő"

Mocsárrétek
A botanikailag legértékesebb mocsárrét (Alopecuretum pratense) a Felső-Szigetközben már csak egy helyen található meg, az Alsó-Szigetközben, elsősorban Lipót községtől délre, a Duna árvédelmi töltése mentén azonban még jelentős területeket borít gyep – ezek nagyobb része sajnos, nem védett. A szárazabb években egyre újabb és újabb területeket törnek fel.
A gyepeken sok védett növény- és állatfaj él, mint például:
keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium),
mocsári kosbor (Orchis palustris),
mocsári nőszőfű (Epipactis palustris),
szibériai nőszirom (Iris sibirica),
kornistárnics (Gentiana pneumonanthe).

Ligeterdők
A Szigetközi TK-ben megtalálható mindhárom ligeterdő társulás:
bokorfüzes (Salicetum triandrae, Salicetum purpureae),
puhafaliget (Salicetum albae-fragilis),
keményfaliget (Fraxino pannonicae-Ulmetum).

Települései

Felső Szigetköz: Dunakiliti, Dunasziget, Feketeerdő, Mosonmagyaróvár, Halászi, Kisbodak, Püski, Máriakálnok, Kimle, Dunaremete, Darnózseli, Lipót, Hédervár, Mecsér, Ásványráró

Alsó Szigetköz: Dunaszentpál, Dunaszeg, Győrladamér, Győrzámoly, Győrújfalu, Győr, Vámosszabadi, Nagybajcs, Kisbajcs, Vének

Bővebben: wikipedia.org


Szálláskeresés egy tájegységben


Szálláskeresés egy település környékén

  • Szállás az Alföldön

  • Szállás az Aggteleki-hegységnél

  • Szállás az Alpok-alján

  • Szállás a Bakonyban

  • Szállás a Balatonnál

  • Szállás a Börzsönyben

  • Szállás a Bükkben

  • Szállások a Cserehátban

  • Szállás a Cserhátban

  • Szállás a Dráva-vidéken

  • Szállások a Dunakanyarban

  • Szállás a Dunántúli-dombságon

  • Szállás a Dunántúlon

  • Szállás az Észak-Magyarországon

  • Szállás a Felső-Tiszánál

  • Szállás a Fertő-tónál

  • Szállás a Hortobágy környékén

  • Szállás a Körösök-vidékén

  • Szállás a Mátrában

  • Szállás a Mecsekben

  • Szállások az Őrségben

  • Szállások a Pilisben

  • Szállások a Szigetközben

  • Szállások a Tisza-tónál

  • Szállás a Velencei-tónál

  • Szállások a Vértesben

  • Szállások a Zalai-dombvidéken

  • Szállások a Zemplénben

  • Szállások Baja környékén

  • Szállások Balassagyarmat környékén

  • Szállások Békéscsaba környékén

  • Szállások Budapest környékén

  • Szállások Debrecen környékén

  • Szállások Eger környékén

  • Szállások Győr környékén

  • Szállások Kaposvár környékén

  • Szállások Keszthely környékén

  • Szállások Kecskemét környékén

  • Szállások Komárom környékén

  • Szállások Miskolc környékén

  • Szállások Nyíregyháza környékén

  • Szállások Pápa környékén

  • Szállások Pécs környékén

  • Szállások Salgótarján környékén

  • Szállások Siófok környékén

  • Szállások Sopron környékén

  • Szállások Szeged környékén

  • Szállások Szekszárd környékén

  • Szállások Székesfehérvár környékén

  • Szállások Szolnok környékén

  • Szállások Szombathely környékén

  • Szállások Tata környékén

  • Szállások Tokaj környékén

  • Szállások Veszprém környékén

  • Szállások Villány környékén

  • Szállások Visegrád környékén

  • Szállások Zalaegerszeg környékén



  • A katalógusba jelentkezés ide kattintva ingyenes!

    Szálláskeresésre választhaó a hagyományos katalógus, ahol - szálláslehetőségtől függetlenül - mind a ~3300 hazai település fel van tüntetve.

    Települések ABC szerint, a településen található szállások

    A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V Z






    Szállásadóknak

    A Falusi Turizmus Centrum felhívása: Ha Ön szállásadó (falusi turizmus vendégfogadó), vagy az ismeretségi körében valaki magánszállással, családi panzió üzemeltetésével foglalkozik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönjük!